Szijjártó szerint nem szűnik meg a nyomás a magyar határon, ha nem az EU nem lép

2020. október 2., 20:12

Szerző:

Az Európai Uniónak (EU) világossá kell tennie, hogy egy területére csak szabályosan lehet bejönni, mert amíg ezt nem teszi meg, nem szűnik meg a nyomás a magyar és a görög határon - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.

A politikus Níkosz Déndiasz görög külügyminiszterrel egyeztetett, majd közös sajtótájékoztatójukon kiemelte: a migrációról beszéltek a legtöbbet, mert mind Magyarország, mind pedig Görögország jól ismeri azt az érzést, amikor az unió külső határa nyomás alá kerül, és azt meg kell védeniük.

Magyarország az elmúlt öt évben folyamatosan védte az EU külső határát - tette hozzá.

Szijjártó szerint a koronavírus-járvány miatt az ellenőrizetlen migrációs hullámok még nagyobb veszélyt jelentenek, mint korábban, mert az eddigi biztonsági és kulturális típusú fenyegetés mellett nagyon komoly egészségügyi kockázatot is hordoznak.

A külügyminiszter sajnálatosnak tartja, hogy az EU új migrációs paktuma ugyanazokat a hibákat ismétli meg, amelyek az elmúlt években is sok bajt okoztak Európának.

A csomag továbbra is kezelni és nem megállítani akarja az illegális migrációs hullámokat, holott a cél az lenne, hogy azokat már az EU külső határainál, illetve az unió területén kívül megállítsák - mondta.

Megjegyezte: emellett a paktumban fenntartják a kvótákat - még ha másnak nevezik is -, ami Magyarországnak továbbra is elfogadhatatlan.

Szijjártó Péter kitért arra: Magyarországnak és Görögországnak fontos közös célja a bajban lévő keresztények támogatása főleg a Közel-Keleten, ezért megállapodtak, hogy közösen támogatnak olyan projekteket, amelyek a Jordánia területén élő keresztény közösségeknek jelentenek segítséget.

A külügyminiszter azt is közölte: egyetértettek abban is, hogy fel kell számolni az embercsempész-hálózatok tevékenységét.

Az embercsempészet és az illegális migráció támogatása bűncselekmény, még ha egy NGO teszi is ezt - fűzte hozzá.

A tárcavezető emlékeztetett: várhatóan 2021 őszére elkészül a transzadriai vezeték, amely lehetővé teszi Szerbián és Bulgárián keresztül a görög vezetékrendszer elérését, így lehetőség nyílhat gáz vásárlására Görögországon keresztül.

Azt is elmondta, hogy jövőre emlékeznek meg a görög polgárháború 200. évfordulójáról, ebből az alkalomból közös megemlékezéseket szerveznek.

Szijjártó Péter kérdésre közölte: a Hegyi-Karabah konfliktust illetően a magyar kormány a nemzetközi jog talaján állva kiáll Azerbajdzsán területi integritása és szuverenitása mellett a nemzetközileg elismert határain belül, és reméli, hogy a kérdést sikerül tárgyalásos úton rendezni.

A görög külügyminiszter arról beszélt, hogy nincs olyan kérdés, amely akadályozza a szorosabb együttműködést a kétoldalú kapcsolatokban, és a két ország több kérdésben is együttműködhet az unióban.

Megerősítette, hogy a migráció nehéz kérdés, és Görögország is nagy nyomás alatt áll emiatt.

Ez nemcsak nekik jelent gondot, hanem egész Európának, ezért közösen kell megoldást találni erre a problémára - jelentette ki.

Níkosz Déndiasz azt is felidézte, hogy országa az EU elé vitte a konfliktusát Törökországgal. Értékelése szerint ez a konfliktus amiatt alakult ki, hogy míg Görögország a nemzetközi jog mellett áll, Törökország azt megsérti. Hozzátette: ha Törökország az EU tagja akar lenni, be kell tartania a nemzetközi jogot és az unió jogrendjét is el kell fogadnia.

 

 

2024. április 19., 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

2024. április 19., 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

2024. április 19., 15:25

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.