Hatalmas győzelmet aratott a Fidesz – lelkendeznek a Fidesz „szakértői"

2019. március 20., 21:53

Szerző:

Ifjabb Lomnici Zoltán, a CÖF szóvivője szerint az Eurőpai Néppárt ülésén történtek – azaz hogy 190 igen, 3 nem szavazattal döntöttek a Fidesz tagságának felfüggesztéséről – óriási győzelmet jelentenek a Fidesznek, egyúttal óriási vereséget a bevándorláspárti erőknek.

Súlyos vereséget szenvedtek azok az erők, politikai szereplők,  amelyek, illetve akik a Fidesz kizárását szerették volna elérni – tette hozzá Lomnici Zoltán, megjegyezve: hiába ment Brüsszelbe Soros György fia, Alex Soros is, sem neki, sem Judith Sargentininek (akinek amúgy semmi köze a Néppárthoz) sem sikerült kikényszerítenie, hogy kizárják, vagy felfüggesszék a Fideszt.

A történtek magyar belpolitikai helyzetre gyakorolt hatásairól Lomnici Zoltán azt mondta: az ellenzéki pártok „ebből a szempontból nem hitelesek". Minden józan magyar ember tudni fogja, hogy újabb csatát vívott Orbán Viktor miniszterelnök, sikeresen. 

Pócza István, az Alapjogokért Központ vezető kutatója hangsúlyozta: Orbán Viktornak sikerült megakadályoznia, hogy az EPP „liberális és baloldali szárnya győzelmet arasson a kereszténydemokraták felett”. Értékelése szerint a „csata" győzelemmel ért véget, de a „háború" ettől még folytatódni fog európai szinten és a néppártban is.

2024. április 19., 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

2024. április 19., 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

2024. április 19., 15:25

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.