Gyűjtés indult a legendás punk zenekar frontemberéért

2020. december 2. 10:48 - szerző: 168 Óra - forrás: Facebook, Hvg

Többek között cipőre is szüksége van.

Haska Béla, a CPg zenekar második énekese jelenleg nagyon rossz anyagi körülmények között él, ezért november 30-án létrehozták a Segítsünk Bélának nevű Facebook-csoport, ahol a barátok, ismerősök és rajongók adományokkal támogathatják a zenészt. 

Egy utolsó bejegyzésben azt írták, egy 43-as cipőre lenne szükségük, és hogy a zenész nagyon elérzékenyült a sok támogatótól.

"Hetek-hónapok óta beszélünk róla, hogy segítenünk kell! A covid előtt sem volt egyszerű neki, mert a korábbi egészségügyi problémáival sem talált semmi olyan munkát, amivel át tudta volna billenteni a helyzetét. Sajnos támogató esemény rendezvény, koncert szervezése, lebonyolítása most az ismert okok miatt nem megoldható, így egy dolog maradt, hogy átsegítsük a téli időszakon" - írják a csoportnál az adminok. 

Haska a poszt alapján jelenleg hajléktalanként él, "napról-napra tengődik, nincs fedél..." – írják. 

Az egykori énekes a CPg nevű híres magyar punk zenekar második frontembere volt. A CPg-t 1979-ben Benkő Zoltán ("Güzü" – gitár), Kis Antal ("Kicsi" –basszusgitár), Kocsis Tibor ("Bőr"), Nagy Zoltán ("Kutyás" – dob) alapították, hozzájuk csatlakozott Gallai Ferenc énekesként ("Boy"). Nem sokkal később azonban több személycsere is történt a bandában, és Gallai helyét már 1981-ben Haska Béla vette át -írja a Hvg.

1983-ban kommunistaellenes, erőszakra buzdító dalszövegeik miatt börtönbüntetésre ítélték a zenekart, közösség elleni izgatás és más népcsoportok elleni uszítás (ennek egyik alapja a "szovjet atom is atom" dalszöveg-részlet volt) vádjával.