Háromnegyed év után jegyezték be a végrehajtást a Mészáros-féle felcsúti alapítvány ellen, amelynek ki kell adnia a tao-szerződéseket

2019. április 5., 18:14

Szerző:

A DK bírósági ítéletek ellenére is évek óta hiába próbálkozik azzal, hogy hogy megszerezze Mészáros Lőrinc Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványa tao-papírjait. Annyi az előrelépés az ügyben, hogy a Székesfehérvári Törvényszék 2018 nyári ítélete után háromnegyed évvel bejegyezték a cégnyilvántartásban, hogy végrehajtás alatt áll a szervezet – írja a 24.hu.

A portál emlékeztet, hogy a Kúria először 2017. november 15-én mondta ki, hogy a tao-támogatások közpénznek minősülnek, ezért a rendszer legnagyobb kedvezményezettjének, a Puskás akadémiát működtető alapítvénynak is ki kell adnia a pénzek elköltésére vonatkozó iratokat.

Varju László, a DK országgyűlési képviselője azonban hiába nyerte meg a 2015 előtti adatok kiadásáért indított pert, a 11 milliárd forintról szóló szerződések azóta sem kerültek nyilvánosságra.

Fotó: MTI/ Illyés Tibor

Az alapítvány ugyan kifogyott a jogi lehetőségekből, amelyekkel tovább húzhatta volna az időt, az Emmi Szabó Tünde által vezetett sportért felelős államtitkársága azonban ellenőrzést rendelt el a szervezetnél. Így az alapítvány 2017 decemberében villámgyorsan Budapestre, az Emberi Erőforrások Minisztériumába küldte teljes könyvelését, összesen 45 doboznyi iratot. Mészáros Lőrinc pedig közölte, hogy nem áll módjában eleget tenni a bírósági ítéletnek, mivel az alapítványnál még másolatok sem maradtak.

A minisztériumnak fél év sem volt elég a vizsgálat befejezésére. Mielőtt először meghosszabbították volna a vizsgálati időt, a Székesfehérvári Törvényszék elrendelte a végrehajtást 2018 júniusában. Ezt a tényt pedig az alapítvány cégnyilvántartásában is be kellett volna jegyezni. Ehhez háromnegyed évre volt szükség.

A szervezet vizsgálatát azóta Szabó Tünde többször is elrendelte, ezért a DK-sok mostanáig nem kapták meg a papírokat. A DK bűnpártolás miatt tavaly feljelentette az Emmi tárcavezetőjét, Kásler Miklóst.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.