Hároméves kislányon akarják behajtani a halott édesapja 1,3 milliós tartozását

2018. augusztus 17. 19:54 - szerző: Ágoston Zoltán

Gombai László 2010-ben elkövette azt a hibát, hogy nem fizetett be egy telefonszámlát, ami akkor 30 ezer forintjába került volna. Néhány évvel később, 2014-ben aztán a férfit agydaganattal diagnosztizálták egy munkahelyi rosszullét után, később pedig kiderült, hogy leukémiában és nyirokrákban is szenved. 2017 februárjában hunyt el. A végrehajtó most a kislányán, Gombai Rékán akarja behajtani azt az 1,3 millió forintos tartozást, amellyé a 2010-es telefonszámla nőtte ki magát – írja a Blikk

Fotó: Pixabay

Az özvegy, Gombai Virgínia  2017 decemberében kapott egy 600 ezer forintról szóló fizetési felszólítást. Bár ezután jelezte, hogy a férje már nem él, és el is küldte a halotti bizonyítványát, az ügy nem ért véget, a tartozás nem szűnt meg, a a Ceglédi Járási Bíróság pedig 1,3 millió forint tartozást ítélt meg. Ezt arra a családi házra terhelték, amely ekkor már a hároméves kislány nevén volt. Gyámhivatali engedéllyel a családi házat ugyan eladták, hogy vegyenek egy kisebbet és kifizessék a banki tartozásaikat, az új tulajdonost nem jegyezhetik be, mert az édesapa tartozását, amely a kislány nevére írtak, az ingatlanra terhelték – mesélte az özvegy keserűen a bulvárlapnak.

A fizetés elől egyébként nincs menekvés. Ha valaki meghal a tartozás hagyatéki tehernek minősül, amelyet az örökösnek kell viselnie.