Három nyomozás is zajlik a pécsi fideszes önkormányzat pazarló gazdálkodása miatt

2018. augusztus 31. 13:00 - szerző: Molnár Richárd

Úgy halmozott fel 7,5 milliárd forintos adósságot a város, hogy 2014-ben a kormány minden hitelüket kifizette.

Hűtlen kezelés gyanúja miatt folytat nyomozást a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság egy idén áprilisi feljelentés nyomán, amelyet Berkecz Balázs – az áprilisi parlamenti választás után megszűnt Együtt politikusa – tett a Pécs fideszes önkormányzata által felhalmozott mintegy 7,5 milliárd forintos adósság ügyében, ami miatt gyakorlatilag kormányzati gyámság alá helyezték a várost.

Berkecz blogbejegyzése szerint a súlyos adósság tényének 2017-es, Páva Zsolt fideszes polgármester általi beismerése után a Hoppál Péter kormánypárti országgyűlési képviselő vezette „tényfeltáró bizottság" azt állapította meg, hogy a 2009 előtt szocialista városvezetés a felelős a pénzügyi vészhelyzetért. Holott 2014-ben már kifizette az állam az addig összegyűlt teljes pécsi önkormányzati adósságot.

Páva Zsolt
Fotó: MTI/Lendvai Péter

A 168 Óra megkeresésére Berkecz elmondta, hogy az önkormányzat sosem adott ki konkrét információkat arra vonatkozóan, hogy miből keletkezett az adósság, holott éppen ezt hivatott vizsgálni a Hoppál-féle bizottság. Berkecz többször próbált a pécsi közgyűléseken rákérdezni az adósság eredetére, ám ennek többnyire kivezettetés lett a vége, arra hivatkozva, hogy a politikus zavarja az ülést.

Berkecz emlékeztetett, hogy valójában már három nyomozás zajlik a pécsi önkormányzat gazdálkodása kapcsán, és ezek az ügyek összefüggnek azzal, hogyan sikerült a baranyai megyeszékhelynek ilyen mértékben eladósodnia a 2014-es szanálás után.

A politikus már régebben feljelentést tett a korábban Orbán Viktor miniszterelnök vejéhez, Tiborcz Istvánhoz kötődő Elios Zrt.-nek pécsi beruházása miatt: a más magyar városokban lezajlott forgatókönyvvel szemben Pécs nem is pályázott európai uniós támogatásra a közvilágítás korszerűsítése érdekében, hanem egyszerűen felvett egy 900 millió forintos hitelt, hogy abból fizesse ki az Eliost. Az egész országra kiterjedző Elios-botrány miatt az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala (OLAF) is vizsgálódott, ennek nyomán indított nyomozást az ügyészség, amelybe bevonták a pécsi ügyet is.

Berkecz Balázs
Fotó: berkeczbalazs.blog.hu

A harmadik nyomozás a pécsi közösségi autóbuszbeszerzés miatt zajlik: 2015-ben 3,5 milliárd forintért vásárolt használt buszokat az önkormányzat Hollandiából, majd kiderült, hogy ezt akár 700 millió forinttal olcsóbban is megtehették volna, ha egy holland magánszemély nem jelenik meg az ügyletben közvetítőként. Az ügyben holland kezdeményezésre nyomozás folyik különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt.

Berkecz elmondása szerint a gyanús költekezés mellett az önkormányzati adósság másik forrása, hogy Pécs fideszes vezetése képtelen a kormány támogatását elnyerni olyan nagyberuházások városba csábításához, mint a Mercedes-gyár Kecskeméten vagy a BMW-gyár Debrecenben. Ráadásul inkább elriasztották a külföldi befektetőket azzal, ahogy például kiebrudalták a nyereséges pécsi vízműcégből a francia tulajdonost, a GDF Suezt. De jó példa erre, amikor a Zsolnay porcelánmanufaktúrából próbálták sikertelenül elüldözni a svájci befektetőt. A beruházások hiánya miatt a városnak szinte alig van bevétele helyi adókból.

Arról nem is beszélve, hogy miközben az Orbán-kormány először kifizette a szocialista városvezetés alatt felhalmozódott 40 milliárdos adósságot, majd kifizette a 2009-ben megválasztott Páva Zsolt vezetése alatt felgyűlt adósságot, maga is hozzájárult a kölcsönök újratermelődéséhez.

A 2013-ban megindult rezsicsökkentési kampány például veszteségbe taszította az addig nyereséges vízműcég mellett a városi hulladékkezelő céget is.

Kérdésünkre, hogy a három nyomozás elindítása indulása azt jelzi-e, Orbán Viktor elengedte a jelenlegi pécsi Fidesz-vezetés kezét, Berkecz közölte, csodálkozna, ha bármilyen eredményre jutnának a vizsgálatok.

„Viszont egyértelmű, hogy nincs a Fidesz szívcsakrájában a pécsi vezetés. Várható egy sorcsere a város élén"

 – tette hozzá a politikus, aki szerint a 2019-es önkormányzati választásoknak már nem valószínű, hogy az adósságüggyel megfogott Páva Zsolttal, vagy az országgyűlési választáson a független Mellár Tamástól vereséget szenvedett Csízi Péterrel vág neki a Fidesz. Berkecz úgy vélte, a polgármester-jelölti pozícióra Decsi István jelenlegi fideszes alpolgármester lehet a befutó, akit Hoppál Péter embereként tartanak nyilván, és már el is kezdték futtatni a kormánypárti sajtóban azzal, hogy a Demokrata hetilap címlapján szerepelt.

Páva közleményében úgy reagált, hogy a pécsi önkormányzatot mindeddig egyetlen nyomozóhatóság sem értesítette arról, hogy bármilyen eljárás, vagy nyomozás folyamatban lenne az önkormányzat gazdálkodását érintően, és „egyúttal jogi nonszensz, hogy egy önkormányzat esetleges pénzügyi nehézségei büntetőjogi kategória alá esnének". Berkecz azonban blogján közzé tette az Országos Rendőr-főkapitányság levelét, amelyből egyértelműen kiderül, hogy feljelentése kapcsán nyomozás zajlik hűtlen kezelés miatt.

Páva szerint Berkecz kicsinyes politikai bosszúhadjáratot" folytat Pécs városa ellen. Megjegyzése annak fényében érdekes, hogy 2011-ben éppen Páva Zsolt kérte fel másokkal együtt a politikust, hogy értékeljék az Európa Kulturális Fővárosa program eredményeit.