Három kerületi óvodában és bölcsődében is találtak fertőzötteket

2020. november 27., 20:42

Szerző:

A XIII. kerületben az önkormányzati intézményekben hétfő óta összesen 609 tesztet végeztek el, amelyek közül 5 hozott pozitív eredményt – tájékoztatta a hvg.hu-t Ladányi Zsolt, a kerület kommunikációs referense. 

Ladányi a lapnak küldött válaszában azt írta, hogy 38 embert nem teszteltek. Ők azért maradtak ki, mert az önkormányzat folyamatosan szűri alkalmazottait, így rájuk a közelmúltban már sor került.

Hasonló számokról kapott hírt a hvg a X. kerületből: az óvodákban 299 embert teszteltek le, közülük 10-nek lett pozitív az eredménye. A kerület tájékoztatása szerint 56 dolgozó nem vállalta a vizsgálatot, amely önkéntes, azaz senki nem kötelezhető arra, hogy alávesse magát a mintavételnek.

A kőbányai bölcsődék dolgozói mind vállalták a szűrést: 210 embertől vettek mintát, 4 pozitív eredmény született. A kerületben letesztelték a szociális idősellátásban dolgozó ötven embert, illetve hat hajléktalanellátásban dolgozó kollégájukat is, a mintáik egytől egyig negatívak lettek.

Az I. kerületben hétfő óta 250 tesztet végeztek el, ebből 75-öt pénteken. A kerület közlése szerint hétfőn további 45 embert fognak megvizsgálni. A 250 közül mindössze 1 ember mintája lett pozitív.

Az hvg.hu-nak válaszoló összes kerület elmondta, hogy akinek pozitív lett az eredménye, azt nem kötelezik arra, hogy bejárjon a munkahelyére dolgozni, otthon gyógyulhat. A legtöbb most felfedezett fertőzött teljesen tünetmentes – éppen ezért nem derülhetett eddig ki, hogy hordozzák a vírust.

 

 

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

2024. április 18., 15:42

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.