Egy lépést sem kell tennie, ha a 168 Óra legújabb számát kézbe szeretné venni! Banki átutalással, sőt, már bankkártyával azonnal előfizetheti, és máris postázzuk Önnek!

Meggyújtották az első hanukagyertyát a Nyugati téren

2019. december 22. 20:39 - szerző: MTI

Meggyújtották az első gyertyát a zsidóság egyik legnagyobb ünnepe, a hanuka első napján, vasárnap a budapesti Nyugati téren felállított kilencágú gyertyatartón. Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija arról beszélt, hogy hanuka ünnepén nem elég emlékezni, cselekedni is kell: meg kell gyújtani a gyertyát. Harminc éve nem lehet kérdés, hogy a magyar zsidóságnak is megadatik a szabadság, hogy megülje ünnepeit és megélje identitását. – A kérdés most csak az, hogy mi élünk-e a szabadság adta lehetőséggel, meggyújtjuk-e a hanukai lángokat, (.) és megéljük-e az identitásunkat – fogalmazott Köves Slomó.     Kiemelte, hanukakor a csodára emlékezünk, arra, hogy ha elég erősek vagyunk az identitásunkban, ha elég biztosak vagyunk a hitünkben, akkor a túlerővel szemben is képesek vagyunk győzni. Az ünnep fontos üzenete, hogy az értékeinket és az identitásunkat csak akkor tudjuk megőrizni és megünnepelni, ha cselekvéssel meg is éljük azokat - hangoztatta a vezető rabbi.

Hanukai gyertyagyújtás Budapesten
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Tüttő Kata főpolgármester-helyettes azt hangsúlyozta, Budapest egy sokszínű város, és mi büszkék vagyunk erre a sokszínűségre, mert látjuk a sokszínűségben rejlő erőt. A hanuka lángjai hirdessék, hogy Budapest elfogadó, szolidáris város, a tudás és a szabadság városa - tette hozzá. Azt is mondta, ez az este nemcsak az első hanukai gyertya gyújtásának ideje, hanem egyben a téli napforduló, az év legsötétebb napja is. – Mostantól kezdve, ahogy estéről estére lobbannak fel a hanukia lángjai, úgy rövidülnek az éjszakák, és úgy győzi le a fényesség a sötétséget". Az, hogy ez a hanuka nincs négy fal közé bezárva, hanem a szabadban áll, fontos  jelképe az ünnepnek és a szabadságnak. – Égjen ma ez a láng a vallás szabadságáért, és égjen a kultúra az oktatás és a tudomány szabadságáért is – tette hozzá Tüttő Kata.

A nyolcnapos ünnepen a jeruzsálemi templom visszafoglalására és megtisztítására emlékeznek a zsidók. Az ókori ázsiai Szeleukida Birodalom akkori uralkodója, IV. Antiokhosz Epiphanész Kr. e. 168-ban elfoglalta Jeruzsálemet, és megtiltotta a zsidó vallás gyakorlását. A zsidók azonban föllázadtak és három évvel később Júdás Makkabeus vezetésével visszafoglalták a templomot. A hagyomány szerint a zsidó szabadságharcosok a szentély megtisztításakor csupán egy napra elegendő tiszta olajat találtak, amikor szerették volna újból meggyújtani a fényt a menóra mécseseiben. Isteni csoda folytán azonban az egy napra elegendő olaj nyolc napon át égett. A zsidóság erre a csodára emlékezik a nyolcnapos ünnepen. A hanuka első estéjén egy, majd minden este egy-egy újabb lángot gyújtanak meg a csak ilyenkor használt menórán, a hanukián. A hanukia a hétágú menórával szemben kilenckarú: nyolc ága van a nyolc napra való egy-egy gyertyának és egy kilencedik az ezeket meggyújtó „szolgagyertyának”.