Magyar Nemzet: Hamis aláírások kerültek a Jobbik ajánlóíveire, amelyek egy ex-jobbikostól származnak, aki már a Mi Hazánk híve

2019. május 20., 08:00

Szerző:

Nyomozást rendelt el a Budapesti Rendőr-főkapitányság a Jobbik EP-választási aláíróívein szereplő valótlan aláírások miatt – értesült a Magyar Nemzet. Az érintett dokumentumokat lefoglalták, és az ügyben korábban feljelentést tevő Bertók Mártont ki is hallgatták.

A kormánylap által „korábban a Jobbikkal szimpatizáló szegedi fiatalembernek” nevezett Bertók azzal a megkereséssel fordult a Nemzeti Választási Irodához (NVI), hogy kikérje, adatai mely pártok ajánlásai között szerepelnek. A Magyar Nemzet cikke egyébként következetesen hamis aláírásokat emleget a Jobbik ívein, de csak Bertók nevét említi, így nem tudni pontosan, hogy Bertók aláírása került több Jobbik-ívre, vagy más személyek aláírását is megtalálták az íveken.

A Jobbik Budapesten is megkezdte az aláírásgyűjtést
Fotó: Honéczy Barnabás

Az iroda válaszaiból kiderült, neve, címe, személyi azonosítója, sőt aláírása is úgy került a Jobbik ajánlóíveire, hogy ő azt nem írta alá. Vagyis az EP-választási aláírásgyűjtése kapcsán oly módon hamisíthatták az íveken szereplő adatokat, hogy nem létező, illetve közvetlen hozzájárulást nem adó személyek is szerepelhetnek a vonatkozó listán. Bertók Márton mellett a Mi Hazánk Mozgalom is feljelentéssel fordult a Budapesti Rendőr-főkapitánysághoz, mivel Bertók ennek a pártnak adott ajánlást.

A rendőrségi meghallgatáson kiderült, a Jobbik aláíróívén hamis aláírás szerepel, erről maga az érintett beszélt a lapnak. Mint fogalmazott, írás- és aláírásmintát kértek tőle, vagyis ugyanazokat kellett leírnia, amik az aláírási íveken is szerepeltek. Mindebből egyértelművé vált, hogy a Jobbik íveire nem ő tett ajánlást. Bertók Márton azt is elmondta, a Jobbik ívein Tóth Péter, a párt Csongrád megyei elnökének szignója szerepelt, vagyis ő gyűjtötte a támogatásokat. Bertók Mártonnak képeket is mutattak a rendőrségen, amelyek közül megnevezte Tóth Pétert, ami azért sem volt nehéz, mert a fiatalember korábban tagja volt a Jobbiknak, így személyesen is ismerte a helyi elnököt.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.