Hálapénzfekély – Az orvosok nem csak a magasabb jövedelem miatt vándorolnak el

2018. augusztus 30. 07:15 - szerző: Ónody-Molnár Dóra

Nincs élő ember, aki meg tudná mondani, mekkora ma Magyarországon az orvoselvándorlás mértéke, számháborúba pedig értelmetlen bocsátkozni. Az többé-kevésbé reális, hogy jelenleg 25 ezer aktív orvos van, ez pedig a lakosságszámra kivetítve elég rossz arány. Sokan úgy gondolják, hogy az elvándorlás oka kizárólag a pénz, ami önmagában nem igaz, bár kétségtelen, hogy mindaz, amit az okok közé sorolnak – a feudális rendszer, a megtörhetetlen privilégiumok –, valójában mind a hálapénzből fakadnak, amire most már egyre több fiatal mond nemet.

Nemrégiben egy rosszullét miatt a hetvenéves Róberthez mentőt kellett hívni kora reggel a fővárosban. A tünetek alapján a stroke gyanúja is felmerült, ezért indokoltnak tűnt a sürgős orvosi ellátás. A mentő viszonylag gyorsan kiért, a férfit bevitték az illetékes kórház ügyeleti osztályára, ott el is végezték azokat a vizsgálatokat, amelyek a diagnózis felállításához szükségesek voltak. Róbert közben jobban lett, de nagyon levert volt a hajnali rosszullét miatt. A leletek viszonylag hamar elkészültek, a kora délelőtti órákban akár haza is indulhatott volna. De mégsem. Nem volt ugyanis doktor, aki kiértékelhette volna a leleteket. Az egész ügyeleten csak egyetlen orvos dolgozott, aki éppen egyik műtétből a másikba esett. Valamikor délután előkerült a szemmel láthatóan rendkívül kimerült orvos, értékelte a leleteket, és félnapos várakozás után Róbert elhagyhatta az ügyeletet. Ő szerencsésen megúszta, gyakran ennél jóval hosszabb a várakozási idő. Márpedig a sürgősségin várakozni végzetes lehet, ahogy azt a közelmúltban több, halálesettel járó botrány is mutatta.

Az orvoshiány benne van a mindennapjainkban, élénken foglalkoztatja a közvéleményt.

„Gyakran ámítjuk magunkat azzal, hogy az orvosok elvándorlásának sok oka van. Nem. Egyetlen oka van, az alacsony legális jövedelem. Minden más csak következmény vagy mellébeszélés.” Így összegzi az orvoselvándorlással kapcsolatos véleményét egy kommentelő az egyik orvosi szaklap oldalán. Túl egyszerűnek tűnik ez a magyarázat. Csakhogy miután magunk is megpróbáltuk összeszedni az okokat, végül ugyanide jutottunk. A végső ok a hálapénz, amely az alacsony bérek miatt még most is a virágkorát éli számos ellátó intézményben. A hálapénz következménye pedig a feudális bebetonozottság, a privilégiumokhoz való görcsös ragaszkodás. A külföldön elérhető orvosbér minimum tízszerese az itthoninak – átszámítva havi kétmillióról indul –, de a hazai ellátásban maradók is arra törekszenek, hogy megkeressenek ennyit: összehozzák a hálapénzből, a magánegészségügyi munkavállalással, valamint a gyógyszerek és egészségügyi termékek forgalmazásával foglalkozó cégeknek való bedolgozással. Vagyis az állampolgárok végső soron megfizetik az orvosok árát, csak épp átláthatatlan és igazságtalan módon. Magyarországon a közegészségügy régiós összehasonlításban is drámai mértékben alulfinanszírozott, így az orvosok által megkereshető pénzek jó része a szürke- és a feketezónából érkezik. A fiatal orvosgeneráció tagjai azonban ezt már nem akarják elfogadni, többségük elutasítja a hálapénzt, és kiáll az átláthatóbb egészségügyért.

– Az elvándorlás egész Európában jelen van, Angliából, Norvégiából is elvándorolnak az orvosok. Ez nem negatív folyamat, főleg akkor, ha az orvos vissza is hozza azt, amit más országokban tanult. Ebből mindenki csak profitálhat – mondja egy, a negyvenes éveiben járó vezető beosztású orvos, aki az ország egyik vezető kórházában praktizál. A nevét nem írhatjuk le. Az orvos szerint nem elsősorban a pénz, inkább a kihívás motiválja az elvándorlókat. Ő maga azért nem ment el, mert a kihívás a jelenlegi munkájában is megvan, és többletkeresetre is szert tud tenni, igaz, nem kis áldozatok árán. Kollégáival néhány éve egy speciális eljárást fejlesztett ki egy bizonyos szervi eltérés műtéti orvoslására. Az eljáráshoz szükséges eszközt egy amerikai cég gyártja, amely érdekelt abban, hogy ez a beavatkozás minél szélesebb körben elterjedjen a világon. Ezért finanszírozza, hogy az eljárást kifejlesztő orvos a világ számos országában megtanítsa kollégáinak a műtét fogásait. Az ő tudását tehát nem veszítik el végleg a magyar betegek, viszont néhány hetente nekiindul a világnak – tizenkét országban oktat. Amikor oktat, ő is tanul.

– Trükköket hozok haza, megismerem, máshol milyen utakat találnak egy-egy probléma megoldására. Ezek az ellesett fogások a legegyszerűbb dolgok is lehetnek a bemosakodástól a készletnyilvántartáson át az eszközök tárolásáig – mondja. Vezető beosztású orvosként látja, hogy a fiatalokat vonzza a külföldi munka, de ezt nem bánja: az ő intézményüknél arra törekszenek, hogy a külföldi gyakorlat után érdemes legyen visszajönniük a kollégáknak. A szakmai motivációt tudják is biztosítani, a dolog nehezebb része az anyagiak előteremtése.

Egy szakvizsga előtt álló fiatal orvos 200-250 ezer nettó körül keres, ha ügyel is. Így viszont annyit dolgozik, hogy emellett nem tud mellékest összeszedni. Ettől függetlenül ez a fizetés még nem rettentené el a fiatalok zömét a magyar egészségügytől.

– Ami igazán eltaszítja innen őket – mondja beszélgetőtársunk –, az a feudális berendezkedés, az, hogy „az öreg prof” ég és föld ura, minden tőle függ. Sok kórházban elvárják, hogy amikor a beteg távozik, meg kell látogatnia a profot, még akkor is, ha nem ő volt a kezelőorvosa. Ilyenkor megy a boríték. A feudális rendszer jellemzője, hogy a professzor és a körülötte legyeskedő slepp félti a pozícióját. Kézben tart mindent, így egy fiatal orvos nem tud fejlődni. Vezető kórházként egyébként nekünk valamivel nagyobb mozgásterünk van a jó orvosok megtartásában, mint egy mezei kórháznak, a menedzsment egy-egy különleges tudású szakorvos megtartása érdekében kifizethet akár magasabb béreket is. De még így is érezzük, hogy kevesen vagyunk. Nálunk szerencsére nem maradnak el műtétek, miközben egyes vidéki kórházakban ez szinte mindennapos. Ahogy ott az osztálybezárás sem ritka a szakemberhiány miatt. Minket leginkább a nővérhiány sújt. Ha nyílik a közelben egy nagyobb élelmiszerbolt, azt rögtön megérezzük, mert ebben a fizetési kategóriában már egy tízezer forinttal magasabb ajánlat is elszívó erő.

 

Röghöz kötés

A kormány 2011-ben vezette be a rezidensprogramot, amelynek keretében 100-200 ezer forintos havi ösztöndíjat kaphatnak, akik vállalják, hogy a szakképesítés megszerzése után „az ösztöndíj folyósítása időtartamának megfelelő ideig hazai, társadalombiztosítás által finanszírozott egészségügyi szolgáltatónál végeznek (…) a támogatott szakképzésben megszerzett szakorvosi vagy szakgyógyszerészi képesítés szerinti egészségügyi tevékenységet”. Emellett az orvosi képzésben az állami ösztöndíjas helyekre felvett hallgatóknak alá kell írniuk a diáknyelvben „röghöz kötésként” elhíresült hallgatói szerződést. A dokumentum rögzíti, hogy a képzési idő legfeljebb másfélszeresén belül megszerzik a diplomát, és a végzést követően a képzéssel megegyező ideig, azaz hat évig Magyarországon dolgoznak. Idén végez az első olyan évfolyam, amelyre már vonatkozik a röghöz kötés.

 

A statisztika nehezen tudná követni interjúalanyunk életmódját – sokat van távol, mégsem hagyta el Magyarországot. Mint ahogy azt sem könnyű rögzíteni, ha egy orvos évente kétszer-háromszor elmegy egy-egy hónapra ügyelni vagy helyettesíteni egy másik országba. Az ott keresett pénzzel hozza egyenesbe a családi költségvetést, hálapénz nélkül. A határ menti településeken, például Szombathelyen nem ritka, hogy egy hétig Magyarországon dolgozik valaki, egy hétig pedig Grazban. De léteznek más keresetkiegészítő források is belföldön: lehet gyógyszergyártók által finanszírozott klinikai vizsgálatokat vezetni, előadásokat tartani, illetve elmenni a magánellátásba. Igaz, ez pazarlás a szaktudással, hiszen ahelyett hogy egy kiváló képességű orvos életeket mentene, inkább „elrendelget” valahol a Rózsadombon. A magánellátásban az orvosok általában járóbeteg-ambulancián dolgoznak, illetve egynapos sebészeti és szépészeti beavatkozásokat végeznek, alkalmazkodva ahhoz, hogy Magyarországon a magánrendelőket jórészt egészséges emberek használják – a súlyosabb betegségeket az állami rendszerben kezelik.

Mégis, milyen mértékű lehet ma az orvoselvándorlás? Az egyre súlyosbodó problémák miatt ez fontos kutatási célterület lenne, de 2012 óta nem végeztek ilyet. Akkor publikálta az Orvosi Hetilapban Balázs Péter, a Semmelweis Egyetem professzora a kifejezetten az orvosmigrációt vizsgáló, mélyinterjúkra épülő kutatását, azóta csak közvetett adataink vannak. Az információk gyűjtése azért is nehéz, mert nincsenek egységes nyilvántartási adatbázisok, még az Európai Unióban sem. A leggyakrabban használt adatforrás a külföldi munkavállaláshoz kiadott engedélyek száma, de ez meglehetősen pontatlan. Például azért, mert ez az adatbázis tartalmazza a Magyarországon végzett külföldi állampolgárságú orvosokat is, nekik is kell az igazolás, amikor visszatérnek saját országukba, márpedig jellemzően nem maradnak nálunk.

A Political Capital és a Friedrich Ebert Stiftung tavalyi tanulmányában találni friss adatokat: az Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ (jelenleg Emberi Erőforrás Fejlesztési Főigazgatóság) statisztikái szerint 2016-ban hatszáztizenöt orvos, százhatvankét fogorvos, harminchárom gyógyszerész és ötszáznyolcvankét szakdolgozó részére állítottak ki az egészségügyi szakképesítésük külföldön történő elismeréséhez hatósági bizonyítványt. „A 2013-ig visszamenőlegesen elérhető és összevethető adatok azt jelzik, hogy 2016-ban lassult a szakember-elvándorlás mértéke: 12 százalékkal kevesebben kértek hatósági igazolást, mint egy évvel korábban” – olvasható a tanulmányban. S bár 2017-re vonatkozóan csak részadatok vannak, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára máris örömódát zengett: Rétvári Bence szerint a béremelések és az orvosutánpótlást segítő ösztöndíjprogramok (lásd keretes írásunkat) hatására 2010 és 2016 között tíz százalékkal nőtt a dolgozó orvosok száma Magyarországon, ráadásul 2016-ban kevesebb mint feleannyi magyar orvos kért külföldi munkavállalási engedélyt, mint 2011-ben. Erre reagálva a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezetének elnöke a Hír TV egy korábbi műsorában elmondta, valóban kevesebb orvos megy el az országból, mint korábban, de ez még önmagában nem oldja meg a helyzetet. Dénes Tamás szerint nem nőtt a dolgozó orvosok száma, jó, ha huszonötezer aktív orvos van, ami a lakosságszámra kivetítve elég rossz arány.

Az biztos, hogy a legnépszerűbb orvoselvándorlási célországok sorrendben Németország, Anglia és Svédország. A skandináv államban akadnak olyan kisvárosok, ahol a pszichiátriát csak magyar orvosok látják el.

Drajkó Zsombor orvos-közgazdász szerint is nehéz kiindulni a nyilvántartásokból, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ adatai nem elég érzékenyek az év közbeni fluktuációra, a részmunkaidős munkavállalásra és a magánvállalkozásba kiszerződött orvosi tevékenységre sem. Ha bizonytalan a statisztika, akkor mindenki a neki kedves számokkal fog dobálózni.

– Én nem osztom Rétvári államtitkár optimizmusát – mondja –, a külföldi munkavállaláshoz bekért elismervények száma sem csökken, inkább azt mondanám, stagnál. De számok nélkül is mindenki érzi a bőrén, aki benne van a rendszer mindennapjaiban, hogy nincs elég orvos. Találkozunk rezidensekkel és idős, vezető orvosokkal. És kik nincsenek itt? Hiányzik egy komplett generáció, azok a negyvenes-ötvenesek, akik képezni tudnák a fiatal orvosokat.

Úgy véli, hosszú távon változást a külföldi tapasztalatokat is szerző fiatal orvosok hozhatnak majd. Az elvándorlás szerinte nem csak a bérekkel függ össze.

– Oktatóként találkozom rezidensekkel, akik kevesebb pénzért is szívesen maradnának Magyarországon, ha cserébe a szakmai fejlődésük biztosított lenne. Ehelyett azt tapasztalják, hogy a 75 éves főorvos végigműti a napi nyolc órát a hálapénz miatt, ahelyett hogy tanítaná a fiatalokat. Hat év orvosi egyetem után a fiatalok nem olyan bért várnak el, amiből azonnal a francia Riviérán tudnak nyaralni, csakhogy azt tapasztalják, hogy rezidensként belépve a rendszerbe olyan elképesztő munkaterhelés éri őket, ami mellett nincs lehetőség a szakmai fejlődésre. Számos kórházban a rezidensekkel végeztetik az ügyeletet úgy, hogy a szakorvos csupán telefonon érhető el. Óriási pszichés terhelés, hogy tudják, emberéletek múlnak a döntéseiken. Vajon miért gondolja a kormány, hogy amikor az első perctől ilyen túlterheléssel szembesíti a fiatalokat, akkor ők az itthon maradást választják? Néhány évet végignyomnak ugyan, aztán menekülnek, és elsősorban azért, mert szeretnének pszichésen épek maradni – állítja Drajkó Zsombor.

De miért nem tiltakoznak az orvosok?

– Egyrészt azok a tekintélyes vezető orvosok, akiknek a szavuk erős lenne, a hálapénz élvezői, így nem érdekeltek semmilyen tiltakozásban. A fiatalok közül pedig sokan azt érzik, ha leállnának a munkával, az egészségkárosodást okozna az ellátatlan betegeknek. Ráadásul a fiatalok egyedül nem is tudnának tiltakozni, mert a saját főnökeikkel kerülnének szembe.

És mivel szembesülnek ehhez képest azok a fiatalok, akik az Erasmus-program segítségével számos országban megfordulnak ösztöndíjasként? Ennek épp az ellenkezőjével: Nyugat-Európában a rendszer – a gyógyítástól az egészségügyi menedzsmentig – a kreatív ötletekre épül. Ugyan mi motiválhatná a fiatalokat, hogy itthon maradjanak?

Drajkó Zsombor szerint az orvoshiányt a sürgősségi osztályokon tapasztalható káosz szimbolizálja a leginkább. Ez sokat elárul az egészségügy országos vezetéséről is, hiszen ha az alapellátás megbízható lenne, akkor az emberek inkább oda mennének, de mivel nem az, így sokan indokolatlanul is a sürgősségit választják, ott ugyanis beutaló nélkül is az ellátás legmagasabb szintjére kerülnek.

Drajkó Zsombor

Az orvos-közgazdász lát megoldást, és nem feltétlenül csak a több pénz hozhatna eredményt.

– Hangsúlyt kellene kapnia az alapellátásnak. De egyelőre a háziorvosi praxis, kiegészülve egy nővérrel, nem vonzó a fiataloknak. Az orvoslás több évtizede csapatmunka, ezért csoportpraxisokra lenne szükség. Ki merne kimenni egyedül a végekre? Szakmailag nem nyújt elég fejlődési lehetőséget, emellett pedig hatalmas a kockázat, ami várja őket – mondja Drajkó Zsombor.

Hozzzáteszi, hogy a praxisközösségek rendszerét a svájci alap pénzéből fejlesztették ki, de a projekt 2017-ben kifutott, most uniós finanszírozásúvá alakítják át. A hálapénz kiiktatása is kulcskérdés, hiszen ez is sokat elvesz a szakma érdekérvényesítő képességéből. Ha nem lenne hálapénz, pőrén megmutatkozna, mennyire nincs pénz a rendszerben. Drajkó szerint a minőségbiztosítás kiterjesztésével a hálapénz kiirtható lenne.

– Ez viszonylag kis költségvetésből megvalósítható. A minőségbiztosítás a beteg véleményére és a szakmai értékelésre épülne. Először fájna. De a transzparencia emelné a munka minőségét. Egyébként most is ott van minden adat az államnál, csak nem hozzák nyilvánosságra.

Drajkó Zsombor, aki a Semmelweis Egyetem oktatója, azt mondja: a képzési idő után is sokkal többet lehetne tenni a végzős orvosok megtartásáért. Ha nem éreznék az idegenellenességet, akkor az egyetem angol évfolyamain végző izraeli és más közel-keleti országokból érkező fiatalok is szívesebben maradnának. Pedig az országban tapasztalható általános migránsgyűlölet sokat enyhül a személyes találkozások révén.

– Az a tapasztalatom, hogy az emberek nem idegenkednek a migránsoktól, például akkor, ha egy turbános fogorvos fúrja a fogukat. Sokat segítene, ha a nálunk tanuló, félévenként milliós tandíjat kifizető külföldi orvostanhallgatók a diplomaszerzés után Magyarországon maradnának. 

 

Kétlaki praxis

Sértő-Radics István orvos-politikus, Uszka polgármestere 2005 óta él kétlaki életet: az év bizonyos időszakában hétvégékre, olykor egész hetekre eltűnik a magyar egészségügyből, ilyenkor az Egyesült Királyságban dolgozik általános orvosként.

– Nehéz megfelelni az ottani orvostovábbképzési követelményeknek, a szakképesítések elismerése és az engedélyek megszerzése, meghosszabbítása nem egyszerű Angliában – osztja meg 13 évre visszanyúló tapasztalatait a 168 Órával. Sértő-Radics István most fejezte be a legfrissebb papírmunkát, hogy tovább praktizálhasson. Ez egy rendkívül sok szempontra kitérő adminisztráció, be kell kérni a kollégák véleményét arról, mennyire tud az illető csapatban dolgozni, hogyan kommunikál a betegekkel, mik a gyengeségei, miben kell fejlődnie, milyenek a betegelégedettségi mutatói. Megtudjuk: míg az uniós csatlakozásunk idején még voltak kifejezetten orvosközvetítésre szakosodott magyar cégek, amelyek segítettek a papírmunkákban, mára az angliai munkavállalással kapcsolatos adminisztráció jobbára a doktorokra marad. Mindenesetre megéri, mert Sértő-Radics a magyarhoz képest minimum a tízszeresére teszi az Angliában megkereshető pénzt. Azt mondja, egy háziorvos megkeres annyit, mint egy uniós biztos Brüsszelben. Ez nagyon vonzó, ugyanakkor a szakmai kihívás legalább ennyire az.

– Gyorsan, jól és pontosan kell dolgozni. Sok minden, amit itthon csinálunk, odakint kuruzslásnak számítana. Arrafelé többféle munkát kell ellátnia egy általános orvosnak, mint itthon, az orr-fül-gégészeti beavatkozásoktól kezdve a hormonterápián át a nőgyógyászati szűrésekig. A többrétű munka nagyobb felelősséggel is jár.

Sértő-Radics István állítja: az angol rendszer átlátható, világos egyértelmű, „minden az, ami rá van írva”, nincsenek szürkezónák, kiskapuk.

– Egyszer helyettesítettem egy olyan helyen, ahol a háziorvosi teendők mellett el kellett látnom az intézmény idősgyógyászati részlegén is az ügyeletet. Egy idős nő felkeresett, néhány napja küszködött a bajával, megállapítottam, hogy orbánca van. Az, hogy végre megtudta, mi a betegsége, nagyon tetszett neki, ezért hálapénzt akart adni, de nem fogadtam el. Ez volt az egyetlen ilyen élményem 13 év alatt, annyira nincs benne a hálapénz az ottani rendszerben.

Mint mondja, az Angliában dolgozó magyar orvosok zöme aneszteziológus, kardiológus, szemész, sebész vagy ortopédus szakorvos. Az orvosok tényleg a világ minden tájáról érkeznek, és ha a Brexit miatt az uniós polgárok – lengyelek, magyarok, hollandok, németek – egyik napról a másikra hazamennének, összeomlana az angol egészségügy.