Kiderült, hogy ki fogja ellenőrizni a márciustól a hálapénzt

2021. január 11., 20:20

Szerző:

Csak márciustól kezdik meg a munkát, addig figyelmeztetik az orvosokat. 

Az ATV Híradójának megkeresésére a Belügyminisztérium közölte: rendőrségnél a Nemzeti Védelmi Szolgálaton belüli szervezeti egység végzi majd a bűncselekmények felderítését.

A portál arra is kíváncsi volt, hogy hogyan fogják végezni az ellenőrzést, és hogy volt-e már „tettenérés” illetve szankciók.

„Figyelemmel arra, hogy az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény vonatkozó rendelkezései 2021. március 1-jén lépnek hatályba, a hálapénzzel kapcsolatos új szabályok is csak ettől az időponttól alkalmazhatóak. Ebben az egyfajta átmeneti időszakban a hatóságok az érintettek felvilágosítására és tájékoztatására, valamint a megelőzésre fordítják energiáikat” – írta válaszában a Belügyminisztérium.  

 

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.