Magyarországon a harmadik legrosszabb a koronavírus halálozási rátája

2020. október 28., 18:13

Szerző:

Mára 5,7 főre ugrott Magyarországon az utóbbi két hétben koronavírusban elhunytak száma 100 ezer főre vetítve, ami a csehek extrém, 13,5 fős, majd a belgák 6,8 fős értéke után a harmadik legmagasabb az európai kontinens 31 országa között – derül ki az Európai Betegségmegelőzési és Kontroll Központ (ECDC) adataiból. Az orvosi kamara tegnap már határozottan szorgalmazta a szigorúbb korlátozásokat, de a kormány egyelőre nem szigorít. 

Ugyanebben az adatbázisban Magyarország „csak” a huszadik helyen áll az új fertőzöttek számát illetően – szúrta ki a Portfolio.

Múlt hétig csak heti 70 ezer tesztet volt képest elvégezni a járványügy, amin belül a pozitivitási arány már 15% fölé nőtt. Ezek a számok már érzékeltették, hogy valójában csak kevés ténylegesen fertőzöttet talál meg a rendszer.

A halálozások száma viszont intő jel arra, hogy valójában sokkal erősebb a járvány, mint ami a fertőzöttségi számokból látszik. Ezért és a kórházi ellátottak számának gyors emelkedése miatt kongathatta meg a vészharangot tegnap a Magyar Orvosi Kamara is, amely szerint ha nincsenek azonnal szigorító intézkedések, akkor sajnos napi több száz fős halálozási számokhoz fog vezetni a járvány további durvulása.

 

 

Tegnap 16:25

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Tegnap 15:42

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.