Vascsővel verte agyon két kisfiát a tatabányai apa

2020. február 10., 09:54

Szerző:

Vascsővel esett gyermekeinek az a férfi, aki pénteken Tatabányán megölte 7 és 9 éves fiát – tudta meg a Bors.

Felesége azután ért haza, hogy az apa végzett a gyerekekkel. Az asszonynak a látványtól földbe gyökerezett a lába, magán kívül sikoltozni kezdett. A férfi ekkor feleségére is rátámadt a csővel, de az édesanya ki tudott menekülni a lakásból.

– Velőt rázó sikollyal rohant az utcára Adrienn, összeesett, ahogy kiért, a szomszédok erre a vérfagyasztó hangra hívták ki a rendőröket, valaki pedig kabátot adott arra a szegény asszonyra – mesélték a szomszédok. Mire a rendőrök kiértek, a férfi magával is végzett.

Az asszony édesanyja azt nyilatkozta a tévében, hogy a veje sohasem volt agresszív. A nagymama szerint a férfi nem ivott, nem dohányzott, az asszony arról sem tudott, hogy Ferenc pszichiátriai kezelés alatt állt volna.

A család egy ismerőse azt mondta a Borsnak, hogy a két kisfiú boldog, kiegyensúlyozott, mosolygós srác volt, jól tanultak.

A lap információi szerint a gyerekek édesanyja azóta is kórházban van, mélyaltatásban tartják. Úgy tudni, felébresztése után sem hagyják magára, külföldön élő édesanyja azonnal magával viszi Ausztriába.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.