Hajtóvadászat indult az ötödik leggazdagabb magyar ellen?

2018. november 17., 12:54

Szerző:

Most először szólalt meg, de rögtön cáfolta,hogy Nyíregyházán folytatódott a Bige László és cégei ellen indított hajtóvadászat – írja a Napi.hu. Korábban a portál úgy értesült: péntek este rendőrök szállták meg a nagyvállalkozó házát.

Bige László elmondta: jelenleg nincs rendőri jelenlét a házánál, „de nagyon szívesen várja őket.”

Egy ilyen akció ugyanis tökéletesen beleillene abba az eseménysorozatba, ami csütörtökön indult a nagyvállalkozó cégeivel szemben. A Bige Holding Kft. szolnoki műtrágyagyárában ugyanis a rendőrség és a katasztrófavédelem alakulatai mintegy 300 fővel vonultak fel – a hivatalos közlés törvénysértő hulladékgazdálkodás gyanúját felvető akcióról számolt be, ám szakértők szerint erre a legkorszerűbb technológiával épült gyárban aligha bukkanhattak. A mindeddig példátlan akcióval kapcsolatban a cég közleményben tiltakozott a rendőrségi-hatósági fellépés ellen, hangsúlyozva, hogy az erődemonstrációt egyetlen telefonhívással el tudták volna kerülni.

A Bige Holding – amelyhez a Nitrogénművek Zrt.-t is tartozik – tulajdonosa Bige László, aki a Napi.hu kiadásában megjelenő A 100 leggazdagabb 2018-as listáján 5. helyen állt, mintegy 220 milliárd forintra becsült vagyonnal.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.