A rendőrség akadályozza, hogy megismerjük a fideszes trollhajó tulajdonosát, lefoglalták a nyilvános adatokat

2019. október 11. 16:15 - szerző: Unyatyinszki György

Bűncselekmény történt szeptember 22-én, amikor két férfi és egy nő egy hangszórókkal felszerelt, letakart lajstromszámú kishajóval megjelent a Karácsony Gergely ellenzéki főpolgármester-jelölt programismertetőjének helyet adó dunai rendezvényhajó mellett Budapesten, és onnan cirkuszi indulót játszott le. Röviden összefoglalva:

  • az elkövetők a Fidelitas korábbi akcióihoz hasonlóan zavarták meg az ellenzéki rendezvényt.
  • a lajstromszám letakarása az autók rendszámának letakarásához hasonló bűncselekmény, akár három év börtönnel is büntethető.

Azonban a letakarására tett kísérlet nem volt tökéletes, a helyszínen készült fotók alapján a 168 Óra is igyekezett beazonosítani a járművet. Ennek érdekében a lehetséges lajstromszámokra iratbetekintési igénnyel fordultunk a Budapest Főváros Kormányhivatalának Közlekedési Főosztályának Hajóüzem Biztonsági és Regiszteri Osztályához, ahol nyilvánosan elérhető a tulajdonos neve és címe.

Fotó: Merész Márton

Itt hasonló adatbázist tárolnak, mint amilyet a gépjárművekről is elérhető bárki számára. Az általunk kikért egyik lajstromszámról megfelelő tájékoztatást kaptunk, a tulajdonos ellenőrzése során kiderült, hogy nem az érintett hajóról van szó. A másik lajstromszámról később kaptunk tájékoztatást, ám akadályokba ütköztünk.

A hajózási hatóság tájékoztatása szerint a „kért adatszolgáltatás teljesítésére nincs lehetőség, mivel a kishajóra vonatkozóan - annak iratanyagát is érintő - rendőrhatósági nyomozati intézkedés van folyamatban”.

Korábbi megkeresésünkre a BRFK megerősítette, hogy valóban nyomozás zajlik a hajó miatt.

A hajózási hatóságtól megkérdeztük, hogy a folyamatban lévő nyomozás miért befolyásolja a betekintést egy nyilvános adatbázisba, az illetékes osztályvezető pedig azt mondta, hogy

a hatóság biztosítana betekintést a kishajó adatlapjába, azonban azt a rendőrség lefoglalta, így erre nincs lehetőségük.

Lapunk megkereste az ügyben Magyar György ügyvédet, aki a hatályos jogszabályok ismeretében megerősítette, hogy a nyomozástól függetlenül a nyilvános adatokhoz való hozzáférést biztosítani kell – ezt közvetetten megerősíti a médiatörvény is.

Jelen helyzetben tehát csak az október 13-i önkormányzati választás után derülhet fény a bűnelkövetők személyére, illetve esetleges politikai kapcsolataikra.

Korábban az Index derítette ki, hogy melyik óbudai csónakházban tárolják a kérdéses hajót. A csónakház munkatársa csak annyit közölt, hogy a hajó tulajdonosa vitte el aznap a járművet, a hangszórókat akkor letakarva látta a hajón. A tulajdonos kilétét akkor nem árulták el a portálnak.

Az eset kísértetiesen hasonlít az Elios-ügyben zajlott nyomozásra: a Tiborcz Istvánhoz köthető Elios Zrt. az egyes települések közvilágításcseréjéről kötött szerződései és egyéb iratanyaga is hozzáférhető lett volna a jogszabályok szerint, ám amikor ellenzéki képviselők betekintettek volna az iratokba, azt Kecskeméten megtagadta tőlük a jegyző. Az indoklás abban az esetben az volt, hogy mivel nyomozóhatóság vizsgálná a dokumentumokat, ezért azokat előkészítették a vizsgálatra, annak lezárultáig nem férhetett hozzá a nyilvánosság.

A 168 Óra megkereste a Legfőbb Ügyészséget, hogy mi alapján tagadhatják meg hozzáférést egy nyilvános adatbázishoz. Amint megérkezik, beszámolunk a válaszról.