Egy jó időre elfelejtheti a Lánchidat

Másfél évig biztos, hogy senki nem közlekedhet rajta. 

2021. június 16., 05:53

Szerző:

A lezárás idején a közösségi közlekedés járművei sem hajthatnak át a hídon, ezért megváltozik a 16-os, a 105-ös, a 916-os, és a 990-es busz útvonala. A hiányzó szakaszok pótlásával összefüggő buszsávot alakítanak ki a Hegyalja úton, és új gyorsbuszjárat indul 110E jelzéssel az Apor Vilmos tértől a Bosnyák térig.

A Lánchíd rekonstrukciója során újjáépítik a közúti pályalemezt és a járdákat, javítják az acélszerkezeteket, felújítják a műemléki korlátokat, átépítik a hídfők lépcsőit, új közvilágítást és változtatható színképű díszvilágítást szerelnek fel, kiváltják a hídon lévő közműveket. Emellett restaurálják a kőoroszlánokat és visszaépítik a hiányzó műemléki elemeket.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) korábbi tájékoztatása szerint a közúti forgalomnak várhatóan 2022 decemberében adják vissza a hídpályát, a járdák azonban a munkák 2023-as befejezéséig lezárva maradnak. A kivitelezési munkákat előreláthatóan 2023 augusztusában fejezik be.

A BKK közlése szerint az építkezés kiszolgálására a pesti és a budai oldalon is egy-egy toronydarut használ a kivitelező, a helyszínre érkező alapanyagokat, valamint hídelemeket ezekkel mozgatja. A pesti oldalon május közepén vetették be az alapozáshoz a cölöpözőgépet, június 8-án és 9-én pedig felállították és összeszerelték a 12 tonna teherbírású toronydarut – idézték fel.

Hozzátették: a budai oldalra szerda éjszaka érkezik meg a cölöpöző, amely - az összeszerelés előtt - több mint 19 méter hosszú, és csak külön engedéllyel, fokozott óvintézkedések mellett juthat el a Lánchídhoz. A gép szállítása miatt június 16-án, szerda este előreláthatólag 22 órától másnap reggel 6 óráig lezárják a Budai alsó rakpartot a Halász utca és a Döbrentei tér között, majd az elszállítás idején – péntek este 22 órától reggel hatig – ismét forgalomzárásra kell számítani az útszakaszon. A budai oldali toronydarut várhatóan július elején állítják fel a helyszínen – közölték.

A BKK felidézte azt is, hogy a kivitelező A-Híd Zrt. április 16-án vette át a teljes munkaterületet, ezzel egy időben a pesti oldalon lezárta a gyalogos-aluljárót, a budait pedig szerdáig nyitva tartotta.

Május közepén kezdődött a Duna fém- és lőszermentesítése, majd a szakemberek a pesti oldalon felállított toronydaru alapozásán dolgoztak, elkezdték átépíteni a Clark Ádám teret, közben pedig elkészült a Lánchíd függesztett állványzata – írták.

(Kiemelt képünk: MTI | Mónus Márton)

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.