Kétszer annyit költ jövőre az Orbán-kormány haderőre, mint új utakra és a vasútra

2019. július 11., 10:35

Szerző:

Fejezetenként elemezi a jövő évi költségvetési törvény számait a Magyar Hang, ezúttal a közútfejlesztési, a vasútfejlesztési, valamint a haderőre fordított költségeket vizsgálva.

Az úthálózat fejlesztésére összesen 250 milliárdot fordít a kormány, ebbe tartozik a Modern Városok Program keretében a vidéki nagyvárosok és megyeszékhelyek gyorsforgalmi úthálózatba kötése, valamint 50 milliárdért az 5 ezer lakosnál kisebb települések úthálózatának fejlesztése. A tavalyi választási évben 310 milliárd forint volt a hasonló beruházásokra.

A vasútfejlesztés területén is csökkent a keret, a tavalyi 24 milliárd után idén 17,7 milliárdot szán erre a kormány. Ez főként a dél-alföldi régió, így Békéscsaba, Hódmezővásárhely és Szeged elővárosi közlekedésére lesz fordítva. Ezen kívül elindul kínai hitelből a Budapest-Belgrád vasútvonal építése is, erre 61 milliárdot szán a kormány.

Merényletek Párizsban - Félárbócra engedték a nemzeti lobo

A honvédelmi költségekre 20 százalékkal többet, összesen 616 milliárdot fordít a kormány jövőre. Ez a kétszerese az előbb tárgyalt költségvetési tételeknek. Folytatódik a helikopterek beszerzése és a szárazföldi haderő fejelsztése, illetve a Grippenek működtetése is több pénzbe kerül.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.