Olyan búvárok is kaptak kitüntetést a Hableány balesete utáni mentésért, akik csak a fedélzetről követték a munkát

2019. július 11. 19:20 - szerző: 168 Óra

A dunai hajókatasztrófa mentésében résztvevő búvárok miatt feszültek egymásnak a Magyar Búvár Szövetségben (MBSZ) - írta az Index. A szervezeten belül többen is úgy látják, hogy a Hableány mentésében résztvevő búvárok úgy kapták meg a négycsillagos kitüntetést, hogy az nem is járhatott volna nekik. Arról ugyanis, hogy kinek adományozhatják oda a legmagasabb búvárelismerést, a Technikai Bizottság tagjai szigorú előírások alapján döntenek. De őket ezúttal pont nem kérdezték meg. 

Az MBSZ múlt héten 24 ipari és mentőbúvárt tüntetett ki, akik részt vettek a Hableány turistahajó balesete utáni mentésben. Közülük 15-en kapták meg a négycsillagos elismerést. Bár a szakma legelismertebb és legismertebb szakemberei szerint is elvitathatatlan, hogy a mentésében résztvevő búvárok nagy teljesítményt nyújtottak, de a kitüntettek közül jó néhányan hiányoztak.

Nem kaptak négycsillagos elismerést például a Fővárosi Katasztrófavédelem búvárai, akik lelkileg talán a legmegterhelőbb feladatot végezték. Ők emelték ki annak a négy személynek a holttestét, akiket utoljára találtak meg a Hableány roncsában

– mondta az Indexnek Vámosi Antal, akit június 4-én bíztak meg azzal, hogy a mentés alatt irányítsa a búvárok munkáját. 

Az ügyre rálátó másik forrás szerint viszont olyan is megkapta a négy csillagot, aki „ a mentés alatt a fedélzetről irányított és olykor kólát osztogatott a többieknek. ″ 

Arról, hogy kinek jár a rangos szakmai elismerés itthon az MBSZ alá tartozó Technikai Bizottság dönt. A bizottság elnöke összehív egy háromcsillagos oktatókból álló tanácsot, akiknek a Nemzetközi Szövetség szigorú előírásait is figyelembe véve határoznak arról,  hogy kik kaphatják meg az négy csillagot.

Az egyik legfontosabb kritérium, hogy a negyedik csillag egy hosszan tartó folyamat után, nem pedig egy egyszeri nagy cselekedet – például egy katasztrófa utáni mentés – után adományozható. A búvárnak az MBSZ tagjának kell lenni, és alapesetben az is fontos kitétel, hogy csak olyan búvár kaphatja meg a negyedik csillagot, aki korábban már megszerezte a harmadikat is, vagyis az itthon elérhető legmagasabb oktatói minősítéssel rendelkezik, teszi hozzá forrásunk. A kitüntettek között viszont volt olyan, aki csupán egycsillagos minősítéssel rendelkezett.

Dunai hajóbaleset - Búvármerülés Dunai hajóbaleset - Búvármerülés
Fotó: MTI/Soós Lajos

Valószínűleg ő sem futott át a rendszeren. Arról ugyanis, hogy kik kapják meg a legmagasabb elismerést ezúttal nem a Technikai Bizottság, hanem a MBSZ elnöksége zárt ülésen döntött. Bár ezeken az okleveleket a bizottság elnökének kellett volna aláírnia, az elismeréseken az MBSZ elnökének szignója álla. Kerestük a Technikai Bizottság elnökét, de ő nem akart nyilatkozni. Nyíri Iván, az MBSZ elnöke az Indexnek azt mondta, hogy

amíg külföldön a szarból is képesek várat építeni, mi, magyarok az aranyból is képesek vagyunk szart csinálni.

Hozzátette azt is, hogy ő csupán a június 18-i elnökségi ülésen meghozott döntést hajtotta végre. Mint mondta, ő egy szakszövetség vezetője és ha vitájuk is van az, azt a berkeiken belül rendezik le. Ez minden bizonnyal így is lesz. Az elismeréseket valószínűleg már nem vonják vissza, de az ügyet, úgy tudjuk, fegyelmi és etikai bizottság előtt is megvitatják majd.