Ha minden kormány olyan hisztis lenne, mint a miénk, az összes magyar nagykövet beköltözhetne a helyi külügyminisztériumba

2018. szeptember 19., 15:29

Szerző:

Bekérette Spanyolország budapesti nagykövetét szerdán a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) a spanyol külügyminiszter Magyarországot bíráló nyilatkozata miatt.

Magyar Levente, a KKM mindig visszafogottan, diplomatikusan, a tényekhez mindenekfelett ragaszkodó parlamenti államtitkára újságíróknak elmondta, kedden Josep Borell, a „szélsőbaloldali spanyol kormány külügyminisztere sértő és durva kirohanást" intézett Magyarország ellen egy nyilvános fórumon.

Megjegyezte, lehetnek a két ország között nézeteltérések, és ebben "a turbulens európai politikai helyzetben" megfogalmazódnak kritikák az egyes országokkal szemben, azonban ezek hangneme nem lépheti túl a tisztesség és korrekt együttműködés kereteit, ráadásul úgy – tette hozzá –, hogy erre a magyar fél érdemben nem tud reagálni. 

Magyar Levente
Fotó: MTI/Kovács Tamás

Az államtitkár elmondása szerint a spanyol külügyminiszter ezen a fórumon xenofóbiával vádolta meg Magyarországot, valamint azzal, hogy a hatalmi ágak nincsenek szétválasztva, nincs sajtószabadság, továbbá pszeudodemokráciának nevezte nemcsak Magyarországot, de a térség többi államát is.

Magyar Levente leszögezte, Magyarország visszautasítja a spanyol külügyminiszter állításait, hiszen mindenki meggyőződhet arról, hogy teljes a sajtószabadság, a hatalmi ágak is elkülönülve működnek, és a magyar emberek nem idegengyűlölők. 

Szerencse, hogy a magyar kormány egyetlen tagja – pláne a feje – sem mond soha olyasmit (hiszen ez sértő lenne), hogy például minden európai politikus, aki nem 100 százalékig ért egyet velük, egy bizonyos amerikai milliárdos mellényzsebéből kandikál ki, továbbá hogy egész Nyugat-Európában nincs demokrácia.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.