Ha baj lesz, én megyek – Migrációról nem, segítő szándékról viszont mesélnek az önkéntes tartalékosok

2018. július 8. 08:08 - szerző: Biró Marianna

Több mint nyolcszáz embert kellett evakuálni, és többen is életüket vesztették az utóbbi néhány napban Romániában, mert nem tudtak felkészülni a jelentős mennyiségű csapadék okozta áradásokra. Az interneten videók terjednek arról, milyen válogatott borzalmakat kell átélnie annak, akinek nemcsak a szülőházát, ingóságait, hanem adott esetben az idős, beteg, mozgáskorlátozott szüleit is elviszi az ár. Feldolgozhatatlan a látvány, a képek beleégnek a retinánkba, önkéntelenül is a segítség formái után kutatunk az agyunkban.

Árvízhelyzet, iszapkatasztrófa, földrengés, erdő- vagy szántótűz, bármi, ami megrengetheti a békeidőket – ezen indokokra hivatkoznak általában azok, akik vállalkoznak arra, hogy belépjenek a Magyar Honvédség önkéntes haderőszolgálatába. A megható családi történetek, az átélt traumák vagy épp a társadalom segítésének szándéka előtt érdemes tisztelegni. Emiatt lehet jószándékúnak, esetenként megható hazafiasságpróbának tekinteni a katonai önkéntességet. Főként, amióta a tartalékosrendszert területvédelmi elvek mentén szervezte át az Orbán-kormány.

Fotó: Fortepan / Kővári Brigitta

Ami bejött. Legalábbis míg 2010-ben csupán tizenhét tartalékos katonánk volt, most már hétezer felett van a létszámuk, és ők – egyrészt a fiatalok, sokszor diplomások, valamint a már középkorú „sorkatonaság-nosztalgiások” – valóban elkötelezettek a haza védelme iránt. Ott lennének, ha baj lenne, tudják, mit és hogyan kell tenni krízishelyzetekben, hajlandók időt áldozni tanulásra, képzésre. Nem háborúra készülnek, külszolgálati, határvédelmi képzést például a legtöbb esetben nem is kapnak, viszont katasztrófa- és válsághelyzetekben képesek lesznek szervezett módon, csapatként együttműködve cselekedni.

A kormányoldal politikai – főként nem a szakpolitikai, hanem a „Németh Szilárd-i” – nyilatkozatokban a migrációs válság és a katonai védelmi NATO-kötelezettségek kezelése miatt büszkén veri a mellét. Nyilvánvalóan a kormányzati öntömjénezést szolgálja, hogy, miként a 168 Óra értesült,

az augusztus 20-i tisztavatáson idén azok a tartalékosi szolgálatot vállaló önkéntes katonák is jelen lehetnek, akik mostanáig megkezdték a kiképzésüket. Közülük azok, akik rendfokozatot is kaptak a programban, esküt tehetnek a hivatásosokkal együtt.

De miről is van szó? A területvédelmi elvű önkéntesi rendszer mellett műveleti és védelmi tartalékosok is vannak a Magyar Honvédség kötelékében, legalább hároméves szerződéssel (utóbbi két kategória meglehetősen eltér a klasszikus önkéntességtől), de a három program összlétszáma duzzadt a már említettre. Hétfőn a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hungária körúti campusán tartott állománygyűlésen például csaknem négyszáz önkéntes tartalékos egyetemista és diplomás volt jelen, ők rövidesen megkezdik húsznapos gyakorlati képzésüket.

Az eseményen az új honvédelmi miniszter, Benkő Tibor elismerését és köszönetét fejezte ki a tartalékos katonáknak, akik – mint mondta – önként vállalták a megméretést, azt, hogy tanulmányaik folytatása mellett „a hazát részesítik előnyben”. Benkő hangsúlyozta: amire vállalkoztak, az sok megpróbáltatással jár; elsődleges feladatuk, hogy tanuljanak, készüljenek a jövőre, s mindezt a haza szolgálatában, a nemzetért tegyék. A miniszter elmondta, különleges jogrend időszakában Magyarország biztonságát csak nagyobb katonai erővel lehet biztosítani, de ehhez békében nincs szükség nagy tisztikart rendszerben tartani. Ezekre a diplomás önkéntesekre tehát főként a bajban számíthat a honvédség, amiért persze, alacsonyabb rendfokozatú társaikkal együtt – rendelkezésre állási díjazás formájában – békeidőben is hálás valamiképp az állam. (Lásd keretes írásunkat.)

Szögezzük le, a fiúk mindezt nem a pénzért csinálják. Akikkel beszélni tudtunk, általában személyes indokokat említettek. Volt, akinek a 2010-es vörösiszap-katasztrófa szerepelt a motivációi között.

Nem tudja, hogyan lehetett volna megakadályozni, de a területvédelmi tartalékosi rendszer első hallásra felkeltette a figyelmét, hiszen tudta: ha helyben jól szervezett század áll rendelkezésre, akkor nem kell arra várni, hogy az ország ellentétes pontjáról érkezzen a segítség. „Így talán minimalizálható vagy legalább mérsékelhető valamicskét, hogy hány falut és mennyire védtelenül ér a baj. Persze sose legyen többé ilyen, de ha mégis lesz, én megyek.”

Fotó: Fortepan / Mujzer Péter

Hasonlóképp fogalmazott az az egyetemista is, aki a 2010-es nyári árvizet hozta példaként. Meghökkentően pontosan ismeri az adatokat, látszik, hogy utánanézett. Akkor a védekezésben részt vevő erők létszáma megközelítette a 25 ezret, ebből több mint húszezer embert kellett az ország más pontjairól Borsodba irányítani. Az ő rokonainak falujában már minden házat elért a víz, mire a segítség megérkezett. „Ha mi, fiúk meg tudtuk volna szervezni magunkat, és tudjuk, honnan, hogyan szerezzünk homokzsákot meg ami bele kell, nem ez történik. Figyeltük a híreket, de tétlenek voltunk, és azóta is töprengtem ezen: nem vagyunk hülyék, mégis hogyan történhetett meg ez a 21. században?”

Szomorú, de egy ilyen tapasztalat indok lehet arra, hogy valaki „kitanulja” a védekezéshez szükséges szervezettség és csapatirányítás módszereit. Mert a katonai önkéntesség nem a homoklapátolás, hanem inkább a kérdés nélküli önfeláldozás, a fegyelem, a haza iránti tisztelet és odaadás „képzése” – állítja, és hozzáteszi: tudja, hogy sokan, például az egyetemen azt hiszik, valamiféle „nacionalista túlkapás” hajtotta bele az önkéntességbe, néha pedig hiába is magyarázza, hogy ő csak bármikor kész akar lenni arra, ha valaha vissza kell menni menteni a kínkeservvel újjáépített és kiszárított házat. Bárki másét is ugyanígy mentené a szülőföldjén, a megyéjében.

Vajon miért kíséri mégis fejcsóválás az ilyen nemes szándékot? „Ebben a globalizált, túlzott mértékben liberális elveket valló világunkban nagy erők ügyködnek azon, hogy ne a közösségeket, a nemzeti közösséget, a családokat és a nemzettudatot erősítsék” – mondta Simicskó István a Magyar Időknek adott interjújában a minap. A volt honvédelmi miniszter most épp a hazafias nevelésért felelős kormánybiztos, de az előző ciklusban még a haderőfejlesztési program, azon belül is a területi alapú rendszer kidolgozása és beindítása fűződött a nevéhez. Simicskó láthatóan kiszolgálja a habonyi-rogáni kormányzati kommunikációt, holott valójában aligha kérdőjelezné meg egy liberális (értsd: kormánykritikus) ember azt, hogy a programban részt vevők által átadott hazafiasságérzést minél többen elsajátítsák.

Ellátmány

Azt, hogy az önkéntes tartalékosi rendszer a kormány szándékaival egybevágva a Magyar Honvédség számára is prioritás, jól mutatja: nagyon komolyan veszik a toborzást. Persze nem kerülhet be akárki, többeknek feltettük a kérdést, és minden önkéntes tudott példát hozni arra, hogy valakit elutasítottak. Katonai szolgálatra szerződést kötni ugyanis csak alkalmas minősítésű egészségügyi-pszichikai vizsgálat után lehet. A műveleti és védelmi tartalékosok – miután ezek a hivatásos állományhoz jóval erősebben kötött formák – járandóságait nem vizsgálva a területvédelemben részt vevő önkéntes tartalékos katona ma úgynevezett szerződéskötési díjra (2018-ban ez bruttó 32 ezer forint) és rendelkezésre állási díjra (egy évre idén 138 ezer forint) jogosult. Továbbá a tényleges szolgálatteljesítés időtartamára alapilletményre (a legénységi állomány alapilletménye bruttó 135 és 161 ezer forint között, az altiszti állomány alapilletménye 213 és 273 ezer forint között van), laktanyai elhelyezésre, térítésmentes élelmezési és ruházati ellátásra, továbbá utazási költségtérítésre jogosult. A tartalékosok felkészítése és alkalmazása a lakcímük szerint történik, alapvetően a járásban, esetleg a megyén belül. A kiképzésük évente húsz nap, de a három szerződött évükön belül maximum hat hónapra hívhatják be az önkénteseket, ennek idejét előre egyeztetik velük, és csak beleegyezésükkel állítják ki az utána szigorúan vett behívót – hiszen aki vállalja ezt az elkötelezettséget, annak meg kell jelennie.

Már csak azért sem, mert

egyetlen általunk elért – a nyilatkozattól esetenként még név nélkül is eltiltott vagy elzárkózó – önkéntes tartalékos sem beszélt sem migránsokról, sem határvédelemről, sem kerítésről, sem véresszájú liberálisokról. Meséltek ellenben a Magyar Honvédség gyakran eszköz- és pénzhiányos hivatásos állományának elkötelezettségéről,

így például arról, milyen komolyan veszik a toborzást, hogy micsoda érzés átvenni és viselni az egyenruhát, hogy mennyire nem „gittegylet” a csapatként való együttműködés tanulása. A hivatásosok ekként kezelik őket, mert ez a hazafiasság.

Fegyvert nem kapnak, ez nem erről szól, csak a kiképzés legvégén kerülhet szóba a fegyverhasználati ismeretszerzés. Az önkéntes tartalékos katonai szolgálat létrehozásának az volt a célja, hogy kiegészítsék és olykor tehermentesítsék a hivatásos és szerződéses állományt, valamint rendkívüli állapot és megelőző védelmi helyzet esetén katonai szolgálatot teljesítsenek.

Kissé persze pikáns, hogy a szép célok a következőkkel is kiegészülnek a toborzói dokumentációkban: „Miután protokolláris feladataik is lehetnek a tartalékos katonáknak, jelenlétük emelheti helyi szinten is az ünnepi megemlékezések, koszorúzások színvonalát.” Valójában a katonáskodásnak ez a rituáléja, sőt maga az egyenruha is fontos vonzereje a programnak. Legalábbis azok, akik beléptek, szinte egytől egyig kiemelik az örökké tisztelt katonalét, a hazafias szolgálat szimbolikus üzenetét – na meg azt, hogy az egyenruhás pasikat szeretik a nők.

És lássuk be, ez sem utolsó szempont.