A Fidesz-KDNP vagyonnyilatkozat-tételi eljárást kezdeményez Gyurcsány Ferenc ellen

2020. február 11., 15:01

Szerző:

Vagyonnyilatkozat-tételi eljárást kezdeményez Gyurcsány Ferenc ellen a Fidesz-KDNP, mert a kormánypártok szerint tisztázni kell, hogy „ki-be röpködnek milliárdok és százmilliók” a DK elnöke körül – közölte a Fidesz kommunikációs igazgatója keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Hollik István azt mondta, az elmúlt napokban hiába kérték Gyurcsány Ferencet, hogy tisztázza „zavaros vagyonnyilatkozatát”, ez nem történt meg, pedig „valami nagyon nem stimmel” a DK elnökének pénzügyei körül.

Hozzátette, Gyurcsány Ferenc, aki szereti a nép egyszerű gyermekeként beállítani magát, az elmúlt négy évben több mint 2 milliárd forintot vett ki Altus nevű cégéből.

– Az ellenzéki politikus 641 millió forintért vásárolt értékpapírt, csak a foglaló volt 225 millió forint egy titokzatos ingatlanért, továbbá 300 millió forintos osztalékadót emleget, meg hogy 200 millió forintot Gyurcsányné vagyonnyilatkozatában kell keresni – sorolta a Fidesz kommunikációs igazgatója.

– A DK elnöke azt is állítja – folytatta –, hogy 100 millióért csinosította ki az Apró-villát, egy 100 milliós ház is felbukkan Kötcsén, továbbá közlése szerint 70 millió forintot költött a gyermekei iskoláztatására, 80 milliót pedig a gyermekei lakására.

– Ezek a pénzügyek sok mindent bizonyítanak, de azt biztosan nem, hogy Gyurcsány Ferenc a nép egyszerű és átlagos gyermeke lenne – fogalmazott Hollik István, hozzáfűzve, Gyurcsány Ferenc ezekhez a milliárdokhoz „rablóprivatizációnak köszönhetően” jutott hozzá, „a régi pártállami kapcsolatait kihasználva”.

A kommunikációs igazgató azt mondta, akárhogy osztunk-szorzunk, azt látni, hogy Gyurcsány több százmillió forinttal nem tud elszámolni, a cégéből kivett ugyanis 2 milliárd forintot, de messze nem költött el ennyit, a különbözet viszont nem jelenik meg a vagyonnyilatkozatában, ezért tartják indokoltnak az eljárást.

Azt már mi tesszük hozzá, hogy a kormánypártok nem vizsgálják, miként takaríthatott meg majdnem egymilliárd forintot a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető Rogán Antal közszolga.

Ahogyan az sem aggasztja a Fidesz-KDNP-t, hogy Orbán Viktor miniszterelnök vagyonnyilatkozata igen foghíjasra sikerült. Legalábbis a dokumentum szerint a kormányfő semmilyen megtakarítással nem rendelkezik. Se pénz, se autó, se értékpapír nincs a nevén feltüntetve, és ingatlanjainak számát sem tudta növelni. A bevallása szerint továbbra is csak a felcsúti és a Cinege utcai ingatlanokban tulajdonos, az utóbbinál felerészben.

Tegnap 16:25

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.