Gyurcsány Ferenc gratulált Karácsonynak és fátylat borítana a múltra

2019. június 27. 11:34 - szerző: 168 Óra

„Nagyszerű dolog történt. És kár rágódni utólag részleteken, körülményeken, felszínes magyarázatokon”

– kezdi rövid értékelő írását Gyurcsány Ferenc a DK elnöke az ellenzéki előválasztásról, melyet szerdán Karácsony Gergely, az MSZP-P jelöltje nyert meg 33 ezer szavazattal. Kálmán Olga, a DK jelöltje második lett 25 ezer szavazattal, a momentumos Kerpel-Fronius Gábor közel 10 ezer szavazatot kapott.

A volt miniszterelnök beszélt Karácsony Gergellyel, a beszélgetés alapján pedig azt állítja, hogy

„a politikai bizalom kölcsönösen megvan”.

Egyeztettek arról is, hogy együtt fognak dolgozni Karácsony kampánycsapatában a sikerért Tarlós Istvánnal szemben.

Ez a békülékeny hangnem azért kiemelendő, mert az egész előválasztás során az MSZP-P és a DK aktivistái, illetve a pártok között komoly feszültség volt. Az európai parlamenti választásokig a DK is Karácsony Gergely pártján állt, azonban a választási sikerük után inkább kihátráltak és saját jelöltet indítottak Kálmán Olga személyében. A szerdai eredményhirdetésen Kálmán Olga furcsa indoklással nem jelent meg.