Gyurcsány Ferenc: A köztársaság halott

2020. február 9., 16:20

Szerző:

Megtartotta vasárnap immár tizenhatodik évértékelőjét Gyurcsány Ferenc. A DK-elnök annak örült, hogy pártja Magyarország „második legerősebb pártja” – amivel ugyan lehet vitatkozni, például a Nézőpont legutóbbi felmérésével, amiben a biztos pártválasztók a Fidesz után a Momentumra voksolnának (13 százalék), és csak utána a DK-ra, amely a Jobbikkal van fej-fej mellett 10-10 százalékkal – ám mégsem tud örülni, mert a 

„a köztársaság halott, a haza pedig tönkremegy”.

Gyurcsány Ferenc évértékelő beszéde a budapesti Sofitel Hotelben
Fotó: Kovács Tamás

Gyurcsány szerint az ország gyalázatos úton jár és nem fogja megbocsátani „sem a teremtő, sem a történelem, ami történik velünk. Lehet, hogy be lehet kerülni a híradóba, lehet, hogy el lehet üldözni emberek sokaságát és megbélyegezni őket, de lehet mást is csinálni. Embernek is lehet maradni. Teszek rá, hogy mit gondol erről a hatalom, soha nem fogok egyetlen lépést sem tenni ebből hátrafelé” – fakadt ki a DK elnöke.

Miről beszélt még?

  • Nehezebb lett Magyarországon élni, mint az elmúlt évtizedekben. Amennyit gazdaságilag növekedett az ország, arra nem érdemes büszkének lenni.
  • Bérek tekintetében Bulgáriát és Romániát még mindig verjük, de ez történt az elmúlt 50-60 évben is. „Magyarország az egyetlen hely Európában, ahol az adók és járulékok megfizetése után nem csökkennek a társadalmi különbségek, hanem nőnek”.
  • Gyurcsány a beszéde egy pontján mutatott egy kenyeret, vajat és felvágottat, mint mondta, ezt kapta valaki ma reggel az egyik budapesti kórházban, ami szégyen és felháborító.
  • A kormány családpolitikája mit sem ér, mert ahol megjelenik a mostani támogatás, ott nem születik meg már a második gyerek sem. Soha nem született ilyen kevés gyerek az országban.
  • Oktatási rendszer: a mostani generáció egyre kevésbé lesz versenyképes a régió más gyermekeivel. „Az iskolák 30 százalékában valamelyik tanár nincs meg. Tisztelet a helyettesítőknek, de azt senki nem gondolhatja, hogy ilyen körülmények között a gyerekek fel tudnak készülni a következő évtizedekre” – mondta. A gyerekek nem szeretnek olvasni.
  • Annak örül, hogy Budapestnek a Párbeszéd adott főpolgármestert.
  • A pártot nem szabad összekeverni a hazával, ahogy azt a Fidesz tette.

Az évértékelőn jelen volt Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke, a párt EP-képviselője, Dobrev Klára, Gyurcsány Ferenc felesége, a DK EP-képviselője és az EP alelnöke, Vágó István, a DK elnökségi tagja, valamint Ara-Kovács Attila, a DK elnökségi tagja, a párt EP-képviselője.

(Az ATV nyomán.)

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.