Változás! Már szerdától hozzájuthat az újságárusoknál a legfrissebb 168 Órához!

Gyurcsány Ferenc: Hazafias ellenzéket kell létrehozni, aki közpénzt lop, az nem politikus, hanem bűnöző

2019. október 23. 17:34 - szerző: MTI

Hazafias ellenzék létrehozására szólította fel az Orbán Viktor miniszterelnökkel szemben álló politikai erőket és civileket a  Demokratikus Koalíció elnöke szerdán, pártja fővárosi ünnepi megemlékezésén. Gyurcsány Ferenc azt mondta, hogy ez a hazafias ellenzék természeténél fogva éppen olyan színes lesz, mint 1956. – Lesznek benne baloldaliak, centristák, liberálisok, zöldek és jobboldaliak is - közölte a Nagy Imre néhai miniszterelnök szobránál tartott rendezvényen.

Október 23. – A DK megemlékezése
Fotó: MTI/Kovács Tamás

A hazafias ellenzéket négy dolog fogja össze, ezek közül az első, hogy Magyarország jövője az európai népek táborában van – jelentette ki. Hozzátette: azokkal lehet és kell együttműködni, akik erősebb Európát akarnak, akik úgy gondolják, hogy Európa jövőjét az egyesült nemzetek európai szövetsége jelenti. Második pontként hangsúlyozta: azt kívánják, hogy Magyarország újra jogállam legyen, ahol nem az állam ellenőrzi a népet, hanem a nép az államot. Úgy fogalmazott: ehhez a jelenlegi kormányt a politika poklára kell küldeni.– Aki lop, aki hozzányúl a közpénzhez, az nem politikus, hanem bűnöző, ma a kormányon bűnözők vannak - mondta Gyurcsány Ferenc. Szerinte azokkal kell együttműködni, akik úgy gondolják, hogy az országnak tisztességes, a választókat szolgáló politikusokra van szüksége.

A hazafias ellenzéknek olyan országot kell építenie, ahol tiszteletben tartják mások önállóságát és szabadságát, hogy ennek a szabadságnak a bázisán teremtsenek közös, erős nemzetet - mondta negyedik pontként a DK elnöke. Beszédében úgy fogalmazott: helye van a pátosznak, a szónak és cselekvésnek, de a pátosz ezekben a napokban hazug lenne, a szó kevés, a cselekvés meg kötelező.

Meg kell próbálni közösen elfogadni 1956 különböző hagyományait - mondta Gyurcsány Ferenc.

Október 23-nak sok arca van, 1956-ban egyaránt ott van Nagy Imre és társai reformkommunista küzdelme, Pongrátz Gergely, a Corvin köz és a pesti srácok harca, ahogy a munkástanácsok mozgalma is. Ezek együtt jellemzik 1956-ot, és a DK azon dolgozik, hogy ezek a különböző irányzatok ne megosszák, hanem egyesítsék a nemzetet - jelentette ki.

A kormány külpolitikáját bírálva arról beszélt, hogy aki egyetért Recep Tayyip Erdogan török elnökkel és a kurd népirtással, valójában egyetért az orosz megszállással és a magyar szabadság eltiprásával. Aki ezzel egyetért, ne ünnepelje október 23-át - mondta a pártelnök.