Gyurcsány Ferenc felhívta Szájert

2020. december 14., 22:11

Szerző:

A DK elnöke a Jobbikkal való együttműködésről azt mondta: nincsen rózsa tövis nélkül, magáról pedig azt, hogy toleránsabb lett.

„Teszek arra kísérletet, hogy elmagyarázzam mindegyik oldalnak, hogy bár küzdünk egymással, tisztelni kell az ellenfelek emberi méltóságát” - mondta Gyurcsány Ferenc az ATV-nek. 

A DK elnöke beszélt a Szájer-ügy körül megjelenő indulatokról is. Úgy látja: egy magát kereszténydemokratának tartó pártnak nagy lehet a kísértés, hogy a saját hitét társadalmi normává formálja. „Ezek valóságos dilemmák, de olyan erővel ütjük egymást gender-ügyekben, hogy nem tudunk erről szépen beszélni” – vélekedett a DK elnöke. 

Szájerrel nem voltak és nincsenek jó viszonyban, de neki mostantól magánember. Amikor Szájer mindenről lemondott, Gyurcsány felhívta. A DK elnöke szerin a köztük lezajlott beszélgetés „tök normális, emberi" beszélgetés volt. Arról nem beszélt, hogy a volt fideszes politikus mit mondott neki.

Gyurcsány arról is beszélt, hogy lemondása után leköptek az utcán. Ezért fontos neki, hogy az az ember, aki lemondott, már nem ellenfél.

A DK elnöke nagyszerű dolognak nevezte, hogy feláll egy új ellenzék Orbán Viktorral szemben. A Jobbikkal történő együttműködésről azt mondta: nincsen rózsa tövis nélkül. „Az a sorsunk, hogy a mai ellenzéki pártokból egyetlen, bár belül színes demokratikus blokk legyen. Mindenkinek kellett tennie a többiek irányába lépéseket” – tette hozzá a DK elnöke, aki szerint az ő gondolkodásmódja is toleránsabb lett a Jobbik vagy az LMP nemzetpolitikai elképzeléseivel kapcsolatban. ​

 

 

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.