Nem érzi magát bűnösnek az a férfi, aki rágyújtotta a házat egy alvó apára és három gyerekére Mezőcsáton

2019. október 17. 18:15 - szerző: 168 Óra

Életfogytig tartó fegyházra ítélte a Debreceni Ítélőtábla azt a férfit, aki rágyújtotta a házat egy alvó édesapára és annak három gyermekére 2017 júliusában. 

Az első fokon eljárt Miskolci Törvényszék 2017 júliusában B. Cs. vádlottat aljas indokból, különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt életfogytig tartó fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott legkorábban 25 év múlva bocsátható feltételes szabadságra.

Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője felmentésért fellebbezett. A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott a három gyermekét egyedül nevelő édesapával élt egy házban, de külön lakrészben Mezőcsáton. A két férfi gyakran vitatkozott egymással, a vádlott többször azzal fenyegetőzött, hogy fel fogja gyújtani a házat. A vádlott az érintett nap éjjelén is ittasan ment haza, hangosan énekelt, kiabált. Az édesapa rászólt a vádlottra, hogy ne hangoskodjon, mert felébreszti a gyerekeket. A vádlott sérelmezte a figyelmeztetést, ismét a ház felgyújtásával fenyegetőzött.

Hajnalban tért vissza a házhoz, meggyőződött róla, hogy a sértettek alszanak, majd meggyújtott egy pólót és azt a ház egyik szőnyegére dobta.

Miután a szőnyeg és később a ház falai is lángra kaptak, a vádlott távozott a helyszínről. A tüzet a házban tartózkodó egyik gyermek vette észre, aki a gomolygó füst miatt felébredt. A gyermek felkeltette édesapját és a testvéreit is, majd a két nagyobb gyermek kimenekült az égő házból. Az édesapa a másfél éves kislányát próbálta menteni, amikor is a lakásban lévő gázpalack felrobbant. A robbanás és a tűz következtében az édesapa és a kislánya is meghalt. 

A 24.hu azt írja, hogy a férfi a csütörtöki másodfokú tárgyaláson továbbra sem érezte magát felelősnek a tragédiáért. Az utolsó szó jogán azt mondta, hogy

nem gyilkos, és nem csinált semmit, aztán azt kérte a bírótól, hogy mentse fel.

A Debreceni Ítélőtábla megállapította, hogy a vádlott cselekménye védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett bűncselekményként is minősül. Egyebekben helybenhagyta az elsőfokú ítéletet. Az ítélőtábla szerint a Miskolci Törvényszék megalapozott tényállást állapított meg, a bizonyítékok alapján okszerűen következtetett a vádlott bűnösségére. Az ítélőtábla nem látott indokot a súlyosításra. Az ítélet jogerős.