Végigitta az útjába eső kocsmákat, aztán felgyújtotta és hamuvá égette a párja házát az alkoholista élettárs Ebesen

2020. május 25., 12:01

Szerző:

Az ügyészség által leírt eset főszereplői élettársak voltak, az asszony ebesi (Hajdú-Bihar megye) házában laktak. A nő az idő múlásával többször szóvá párja életmódját és féltékenykedését, végül tavaly ősszel felszólította, hogy költözzön el tőle. A férfi azonban nem ment el, ezért a nő az anyjához költözött a falu másik pontjára. 

Tavaly november 19-én a a férfi több kocsmában is nagyobb mennyiségű szeszt ivott, majd éjjel elment a párja házához, egy melléképületből elővett két 20 literes, gázolajat tartalmazó kannát, a házban szétlocsolta a tartalmukat, majd tüzet gyújtott. 

A ház teljesen leégett, minden odaveszett, ami benne volt; a nőnek majdnem 11 millió forint kára keletkezett.

A Hajdúszoboszlói Járási Ügyészség a letartóztatásban lévő vádlott ellen jelentős kárt okozó rongálás bűntette miatt emelt vádat a Hajdúszoboszlói Járásbíróságon – közölte az Ügyészség.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.