Orvosbéremelés: a COVID–19-re lapot húztak

2020. október 16. 10:00 - szerző: Buják Attila

Történelmi léptékű ugrásnak, extra átalakításnak mondják az orvosi fizetések háromlépcsősre tervezett emelését. A dolgot az is színezi, hogy Orbán Viktor (és az őt képviselő Pintér Sándor) tárgyalófélnek tekintette az eddig dacos és kemény Magyar Orvosi Kamarát. Mi a nagy félelem oka? Megoldja-e az extra emelés a rendszer kínzó gondjait? Kitarthat-e az összeborulás, miután elmúlik a járvány? Sinkó Eszter egészségügyi közgazdászt kérdeztük.

Az első meglepetés akkor ért, amikor a világjárvány kezdetén bezárt az egészségügy, kivonták a forgalomból a nyugdíjaskorban lévő aktív orvospopulációt. Akkor derült ki, hogy a gárda negyven százalékát ki kell emelni az ellátásból.

Ez túlzás. A teljes állományra ez nem jellemző. Ellenben igaz, hogy a háziorvosok, házi gyermekorvosok jelentős csoportja benne van már a korban, ez pedig azért állt elő, mert a fiatal orvosok nem szívesen választják a háziorvosi pályát.

Anyagilag előnytelen?

Jó ideig valóban az volt. Aztán rezsitámogatás címén három év alatt kaptak 520 ezer forintot a háziorvosok. Ez segített valamit, de még nincsenek kinn a vízből. A következő nagy feladvány az lesz, hogy a háziorvos miként részesüljön az orvosi béremelés rendszeréből. Láthatóan a kormánynak szándékában áll megoldani ezt a feladványt.

Az orvosállomány hány százalékát teszi ki a háziorvosok agyonterhelt csoportja?

Nagyjából a negyedét. De nemcsak a jövedelmek jelentik a gondot, hanem az is, hogy a szakmai felkészültségüket nem tudják kellően hasznosítani.

Azt persze gondolhatjuk, hogy nagy lehet a baj, ha a kormány váratlanul beáll a vele szemben kemény orvosi kamara javaslata mögé.

A dolog onnan indult, hogy a belügyminiszter a nyáron váratlanul elkezdett foglalkozni az egészségüggyel. A megbízást a miniszterelnöktől kapta.

Miért épp Pintér Sándor? Mit keres ő a gyógyászatban?

Jó kérdés.

Vélhetően ő az egyetlen miniszter, akinek vészhelyzet esetén használható operatív állománya van.

Az Emmi irányítási eszközrendszerét az egészségügyben, úgy látszik, a miniszterelnök nem tartotta hatékonynak.

Pedig Kásler Miklós az Emmi élén, mint a miniszterelnök mondta, „történelmi szerepet” visz.

Kívülről úgy tűnik, hogy az Emmi egészségügyi államtitkársága nyár óta a belügy gyámsága alatt áll. Régóta követem az egészségügy irányításának rendszerét, ilyen felállásra nem emlékszem. A belügyminiszter a nyáron több tárgyalást is lebonyolított az orvosi kamarával, már akkor szóba került, hogy november körül jelentős béremelésre számíthatnak az orvosok. Az, hogy a miniszterelnök ezt elfogadta, a COVID-stressznek köszönhető. Az én olvasatomban a mostani béremelést Pintér Sándor és a COVID-válság hozta össze.

Mi a jó a dologban, és mi nem annyira?

Az a szerencsénk, hogy a belügyminiszter alapvetően az egészségügy működőképességének fenntartására koncentrál. Persze, ha azt gondolja, ehhez az kell, hogy az orvosokat ugyanúgy vezényelhesse, mint egy rendőri alakulatot, akkor téved. Ez más műfaj.

A törvény vitatott eleme az úgynevezett kihelyezési rendszer, amikor azt mondom, lekerülsz Békéscsabára egy évre a magasabb fizetésedért.

Az orvosok nem katonák. Csak egészségügyi veszélyhelyzetben lehet indokolt a vezénylésük. Egy orvos nemrégiben mondta erről, az nem lehet, hogy az orvoson és az egészségügyi dolgozón verjük le, hogy húsz év alatt a politikusok nem voltak képesek normális egészségügyi szerkezetváltást összerakni. Mindenki tudja – beleértve a kormányt is –, hogy a jelenlegi kapacitások sok területen feleslegesen burjánzók, ezért a rendszer fogyasztja, tékozolja a humánerőforrásokat. Ebből adódik, hogy alig képesek adekvát ellátást nyújtani. Fontos kitérni a nővérek nélkülözhetetlen szerepére, mert a nővérhiány lassan nagyobb, mint az orvoshiány.

Ha a bértáblát nézzük, mekkora ez az emelés?

Ha a dolog végigfut a rendszeren, az jó néhány esetben akár háromszoros fizetésemelést is jelenthet. Hogy ki, hol, ténylegesen mennyit keres, arra senkinek nincs igazán rálátása. Ha megvalósul, az mindenképpen történelmi léptékű ugrás lesz. Természetesen a magas bérért cserébe foglalkozni kell azzal, hogy az orvosok mennyire dolgoznak jól, milyen minőségű teljesítményt nyújtanak. Ennek Nyugaton megvannak a kifinomult mérési technikái. Be kell vezetni ezeket nálunk is.

Ön is szüntelenül mondja, hogy a kórházi szerkezetet mindenképpen át kell alakítani.

Anélkül ez mit sem ér. Ha az orvosok a magas bérek után nem lesznek hajlandók átmenni egymás intézményeibe dolgozni, számos ellátás elmarad az elégtelen személyi állomány miatt. Magyarul, a fizetésemelés szükségszerűen ki fogja kényszeríteni a szerkezetváltást.

Nyilván emlékszik a hajnali kórházi rajtaütésre, amikor a miniszterelnök letolta a huszonkét órája szolgálatban levő fiatal orvost: „Nem ez volt a kérdés.”

Legalább szétnézett a csatatéren. Láthatta, milyen durva állapotok vannak. Elborzadhatott a lerobbant környezetet látva. Nem ehhez van szokva. Ehhez képest a stadionok gyepszőnyege tizenvalahány rétegben lerakva, fűtve, locsolva, alácsövezve. A focisták légkondicionált öltözőkben látják el nehéz szolgálatukat, miközben nyáron a forróságban az orvosok és a betegek légkondi híján a műtőkben és a kórtermekben aszalódnak.

A miniszterelnök hajlandó az egészségügybe 350 milliárdnyi bértömeget betolni. Miért?

Orbán tiszta, átlátható helyzetet akar teremteni, hozzáteszem, ez jogos elvárás. Nyilván el akarja érni, hogy amikor az állampolgár megbetegszik, és mondjuk elmegy a szakrendelőbe, ne legyen olyan dilemmája, hogy milyen rendelésre érkezett, magánba vagy éppen közszolgálatiba. És persze az is elvárás, hogy az orvos ne kérjen (és ne is kapjon) pénzt az ellátásért.

Azzal gond lesz. A paraszolvencia felszámolása nem lesz egyszerű folyamat.

Azt feltételezi a kormány, ha elég magas az orvos fizetése, elutasítja a zsebbe dugott pénzt.

És el fogja elutasítani?

Vannak, akik el fogják, és lesznek, akik nem. Akik megszokták a nagy pénzt, ezután is elfogadják.

A hálapénz Magyarországon hetvenéves kulturális beágyazottság.

Nem kulturális beágyazottság. A rendszer működési hiányosságai okozzák, valamint a kölcsönös bizalmatlanság. Angliában, ahol szintén állami egészségügy van, nincs ilyen jelenség, mert az állampolgárok megbíznak az állami szereplőkben, feltételezik, hogy a legjobbat akarják. Magyarországon a betegek nem bíznak az államban. Ahol hatékonyak és rendezettek a betegutak, ahol jól szervezett az ellátás, ahol időben lehet az orvoshoz eljutni, ott nincs paraszolvencia. Ma Magyarországon a para adásának legfőbb kiváltó oka a sorbanállás. Amíg a közszolgáltatásban nem növelik az ellátások hozzáférhetőségét, a betegek fizetni fognak, mert meg akarják kerülni a sorokat. Sokszor ezen múlik az életük. Az orvosválasztás legalizálása szintén segíthet a paraszolvencia felszámolásában. Aki arra hajt, hogy őt az osztályos főorvos operálja, fizessen érte. Németországban és több helyen ez így van.

Mekkora manapság az ellátásban keletkező időhátralék?

A COVID miatt nagyon szaporodik a kórházakban, holott korábban voltak érzékelhető javulások. De az utóbbi időben a szakrendelőkben elképesztő helyzet alakult ki, két-három hónapos késéssel lehet igénybe venni mondjuk a kardiológiát.

Nem lesz kevés az orvos attól, hogy választaniuk kell a magánpraxis és az állami intézmény között?

A béremelés értelemszerűen komoly reakciót fog kiváltani a szereplőkből. Vélhetően kevesebben fognak átvonulni a magánegészségügybe, a magánszolgáltatóktól pedig visszatérnek a betegek a közszolgáltatásokhoz. A magánszakrendelők egy része meg is szűnik szerintem. A közszolgáltatásba visszaáramló betegeknek azzal kell majd szembenézniük, hogy az állami intézményekben – ha minden változatlan marad – nem tudják fogadni őket, mert teljesítménykorlát van.

Hány orvos kötött ki az unióban az utóbbi tíz évben?

Ma az egészségügyben dolgozó orvosok száma nem haladja meg a huszonhatezret. Ehhez képest az elvándorló orvosok száma úgy hat-nyolcezerre becsülhető. Csökken a tendencia az elvándorlásban, többen mennek a magánegészségügybe, mint külföldre. Meglátjuk, min változtat a béremelés.

Mekkora ma az orvoslobbi befolyása?

Az orvosok egyedi befolyása nem nőtt, járvány idején nem is lenne szerencsés, az egészségügyi dolgozók együttes lobbiereje viszont erősödött, ezt mutatja a mostani béremelés.

Egyúttal viszont a bérfeszültség is nő. Bizonyos csoportok vészesen lemaradnak.

Hogyne. A szakdolgozók körében – ezt tudja a kormányzat is – további bérkorrekcióra lesz szükség. Az idén ősszel az eredeti tervek szerint kapnak húsz százalékot, a választások évében újabb harmincat. Azon érdemes lenne elgondolkodnia a kormánynak, hogy ilyen körülmények közepette nem kellene-e a 2022-es emelést előrehozni a jövő nyárra, akár némi ráígéréssel megspékelve. Érdekes, mintha a kormány nem számolt volna azzal, hogy ekkora feszültségek gerjesztődnek az egészségügyön belül is. Mintha nem lettek volna tisztában azzal, hogy a béremelés mértéke méteres hullámokat vet az egészségügynek nevezett tóban.

A törvény hangneme szigorú. Mondhatni, katonás.

Figyelje meg, ahogy apránként felpuhul majd az egész. Már a törvény elfogadása közben elkezdődött, és utána is folytatódott a háttérben a mozgolódás. Persze nem ártott volna, ha a kormány előbb tárgyal és azután hoz törvényt. Az egyébként jogos elvárás, hogy az orvos, ha több pénzt kap, dolgozza ki a nyolc óráját.

Ma nem dolgozza ki?

Egy helyen a legritkább esetben. Az új jogszabályban engedélyhez kötik, ki hova mehet másodállásba, de kétség sem férhet hozzá, hogy aki kéri, meg is fogja kapni. A kamara már tárgyal erről a kormánnyal.

A törvény mellett a büntetőjog is szerepet kap.

Ez az alku alapja volt. A kamara maga javasolta. Csak úgy lehetett ekkora emelést elérni, ha a másik oldalon a büntetési tétel is megjelenhetett.

A kórházak rekonstrukciója, az adósságok rendezése magasabb fizetés mellett is probléma lesz.

Ezekből a gondokból a törvény semmit nem old meg, ehhez a katonás hozzáállás kevés. Az egészségügyi intézményeket egészségügyben járatos szereplőknek kell rendbe tenniük. Úgy tűnik kívülről, mintha a kormány azt feltételezné, azért van ekkora eladósodás a kórházakban, mert az igazgatók hozzáértés híján látják el feladataikat. Nyilván van közöttük alkalmatlan is, de alapvetően azért keletkezik évről évre annyi adósság, mert a gyógyító tevékenység ár-érték arányban nincs megfizetve. A felmerülő költséget az állam több beavatkozás esetében nem fizeti meg. A saját szabályozásának megfelelő működést egyszerűen nem finanszírozza. Erre nem az a megoldás, hogy rájuk küldik a kórházparancsnokokat.

Más országokban az egészségügyi reformot három-öt-tíz éven át vitatják meg.

Ez nálunk rendre elmaradt. Mostanra talán a kormány is konstatálta, hogy egy-egy kivált nem végiggondolt beavatkozással az egészségügyi problémákat nem tudja egy csapásra megoldani. Szisztematikus rendszerfejlesztésre lenne szükség, komoly apparátussal, stratégiai tervezéssel, ehhez viszont a politikusoknak nincs türelmük. A 2011–2012-es államosítást sem előzte meg semmiféle vita, és máig nem nézett senki szembe ennek a döntésnek a következményeivel.

Akkor mondhatjuk: van valamennyi pénz, gyerekek. Most már csak neki kellene állni a valódi munkának?

Hogyne. Jó, hogy cselekvésre szánta magát a kormány, még ha ezt a COVID okozta kényszerhelyzet hívta is életre, csak tisztában kell lennie azzal, hogy az egészségügy működési zavarai ezzel nem oldódnak meg, ellenben láthatóvá válnak.

Kire marad a feszültség kezelése?

Ki másra, mint a kormányra? Csak remélni tudom, hogy a folytatásba bevonják a szakmai és érdekvédelmi szervezeteket. Cipelni kell az egész hóbelevancot. Az egészségügyben, és azon kívül is. Szép munka lesz, jó egészséget kívánok hozzá.