Valami nincs rendben Győrben, eltűntek a szavazólapok összesítései, a dobozok és a pecsétek is, új választás is jöhet

2019. október 28., 15:16

Szerző:

A héten kell döntenie a Győri ítélőtáblának, egy újraszámlálás után a városi ellenzék ugyanis törvényességi kifogást emelt az október 13-i polgármester-választás eredménye ellen – derül ki a 24.hu cikkéből. Ennek a kifogásnak az alapja az, hogy nem lehetett hitelt érdemlően megállapítani, hogy ugyanannyi szavazólapot szállítottak-e ki a szavazókörökbe, mint amennyi visszaérkezett.

Az üres szavazólapok átvételi listáját azoknak a dobozoknak az oldalára ragasztották fel, amelyekben a szavazólapokat kiszállították, csakhogy egy kivételével az összes szavazóköri doboz eltűnt.

Csanaki István (DK) és Eredics Imre (MSZP), a Győr-Moson-Sopron Megyei Területi Választási Bizottság (tvb) két ellenzéki tagja bíróság előtt nyilatkozatban erősítette meg, hogy a testület ülésein többször is hiába kért hivatalos kimutatást a kiszállított polgármesteri szavazólapokról.

Fotó: Kovalovszky Dániel

Az ellenzék megkérdezte a Csörgits Lajos aljegyzőt, aki szerint a listákat ugyan felragasztották a dobozokra, de nem kerültek vissza a számlálóbiztosokhoz, mert a szavazatokat és a dokumentumokat mindenhol IKEA-s dobozokban  küldték el a szavazatszámláló bizottságnak. Őt magát – állítja az aljegyző – semmilyen jogszabály nem kötelezte a lista elkészítésére. Ehhez képest az ellenzék tvb-tagok hatályos jogszabályok alapján azt állítják, hogy Csörgits Lajos miatt nem lehetett összehasonlítani a leadott érvényes, érvénytelen, illetve fel nem használt szavazólapok mennyiségét. A 24.hu úgy tudja, hogy a dobozokkal együtt a szavazóköri pecsétetek és a választási kellékek is eltűntek.

IKEA-s dobozokról beszélt Glázer Tímea ellenzéki polgármester-jelölt is, amikor a múlt héten jelezte, hogy a Győri ítélőtáblához fordul az ügyben, kérve, hogy az egész polgármester-választást ismételjék meg. A múlt héten a hvg.hu azt írta, hogy a szavazatokat újra meg is számolják, ennek az eredménye ezen a héten csütörtökön vagy pénteken lehet meg. 

 

Korábban egy újraszámlálást már tartottak Győrben, ekkor azonban csak az derült ki, hogy a szexbotrányhős polgármester, Borkai Zsolt nem 641, hanem egy 644 szavazattal előzte meg Glázer Tímeát.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.