Egy lépést sem kell tennie, ha a 168 Óra legújabb számát kézbe szeretné venni! Banki átutalással, sőt, már bankkártyával azonnal előfizetheti, és máris postázzuk Önnek!

Képzést ígértek a jogerősen megítélt kártérítés helyett a gyöngyöspatai romáknak, akik még bíznak a jogállamban

2020. január 17. 15:35 - szerző: 168 Óra

Értetlenül áll Gyöngyöspata roma nemzetiségi önkormányzata az elmúlt napok kormánypárti nyilatkozatai előtt, és hiába kínálnak képzést, a jogerős bírósági döntés szerint a 100 millió forint kártérítés jár – tette egyértelművé Facebook-oldalán a patai roma önkormányzat.

Mint fogalmaztak,

„értetlenül állunk saját miniszterelnökünk és a saját országgyűlési képviselőnk nyilatkozatai előtt. A jogi helyzet világos: ma jár le a határidő, hogy a patai roma gyerekek évtizedes szegregációjáért felelős állami szervek kifizessék a jogerős döntés szerint járó kártérítést”.

A Debreceni Ítélőtábla 2019 szeptemberében jogerős döntést hozott, aminek végrehajtása január 2-án élesedett be, ami után a kártérítési kötelezettséget 15 napon belül, január 17-én, vagyis ma kellene teljesíteni. Ez eddig nem történt meg.

Horváth László, a Fidesz Heves megyei országgyűlési képviselője persze jelezte, nem fognak fizetni – elvben az összegből 82 millió a helyi önkormányzatot, a maradék pedig fenntartóként a hatvani tankerület terheli –, helyette ma, a határidő lejártának napján

egyeztetést kezdeményez a felek között, hogy a kártérítést készpénzes fizetés helyett oktatási-képzési lehetőségek biztosításával lehessen rendezni. Ez persze lényegesen olcsóbb lenne, sőt.

 

Ennek nyomán Gyöngyöspata roma önkormányzata közölte, továbbra is bíznak abban, hogy Magyarország jogállam, ahol a bírósági döntések mindenkire ugyanúgy vonatkoznak.

„Bízunk abban, hogy Gyöngyöspata Város Önkormányzata és a Hatvani Tankerületi Központ jogszerűen jár el és végrehajtja a Debreceni Ítélőtábla döntését, és a mai napon kifizeti a károsultaknak megítélt sérelemdíjat”.