Eldőlt, teljes erővel beleáll a keresztény Fidesz-KDNP a gyöngyöspatai romák elleni szólamokba

2020. január 11., 17:25

Szerző:

Tudott meglepetést okozni csütörtöki nemzetközi sajtótájékoztatóján Orbán Viktor miniszterelnök, aki először szólalt a szegregált gyöngyöspatai roma gyerekek kártérítéséről. A meglepetésből hamar döbbenet lett, amikor elkezdte ecsetelni:

– Én nem vagyok gyöngyöspatai, de ha ott élnék, megkérdezném, ez hogyan van? Valamilyen okból, a velem egy közösségben élők egy nagy összeget fognak kapni, munkavégzés nélkül, miközben én meg itt keccsölök. Én nem tudom pontosan mit kell tenni, de ez nem maradhat így, az bizonyos.

Orbán Viktor arra utalt, hogy a jogerősen megítélt százmillió forintos kártérítést nem érdemlik meg az érintettek, hiszen nem dolgoztak meg érte, azt pedig teljes egészében figyelmen kívül hagyta, hogy gyerekekről van szó – akiket elkülönítve tanítottak, közben kihagyták őket az iskolai közös programokból, nem járhattak napközibe, elzárták őket a testnevelés óra keretében megszervezett úszásoktatástól is.

Három nappal a kormányfő kijelentése után Hollik István, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója vette fel a fonalat: a keresztény pártszövetség, mint mondta, „egyetért Orbán Viktor Gyöngyöspatáról tett kijelentésével”. Ráadásul ugyanazzal a panellel állt ki, amit először Horváth László, a térség fideszes országgyűlési képviselője dobott be.

A Fidesz-KDNP teljes mértékben egyetért a miniszterelnökkel abban, hogy a Soros-hálózat által indított perben a gyöngyöspatai cigány családok számára megítélt százmillió forintos kártérítés nagyon igazságtalan, a helyzetet nem oldja meg, és csak további feszültségeket szít - mondta Hollik.

A kommunikációs igazgató szerint bár "sokaknak nem tetszett", a miniszterelnök szavai a gyöngyöspatai helyzetről pedig "nagyon nem tetszettek a Soros-hálózatnak". Ezt azzal erősítette meg, hogy Soros György finanszírozza a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezetet, amely közleményben tiltakozott Orbán mondatai után. A kormány tehát nem csak megvédte az ügyben először Sorost emlegető Horváth Lászlót, de a jelek szerint az ország egyik legfontosabb megoldandó ügyének tartja, hogy a gyöngyöspatai romák ne lehessenek nyugodtak a megítélt kártérítést illetően.

Hollik kijelentette:

Ha a kormány talál olyan megoldást, hogy a gyöngyöspatai "büntetést" ne kelljen kifizetni azt a Fidesz-KDNP támogatni fogja.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.