Aljas gyilkosság Bács-Kiskun megyében: nejlonzacskóval megfojtotta párját a nő, majd sósavval és hipóval leöntötte, mielőtt eltemette

2020. június 3., 12:28

Szerző:

Szemeteszacskóval fojtotta meg, majd leöntötte sósavval élettársát egy nő Bács-Kiskun megyében azért, hogy ne kelljen kiköltöznie a férfi által bérelt házból – adja hírül honlapján az Ügyészség.

Az eset még 2019 júliusában történt. A pár két hónappal korábban költözött a Baja közeli településre, a férfi által bérelt házba májusban a nő is bejelentkezhetett. A nőnek nem volt munkája, a férfi közmunkásként dolgozott, és alkalmi munkákat is vállalt, ebből éltek. Az ügyészség szerint a nő a házimunkákat sem végezte el, azt akarta, hogy a férfi további alkalmi munkákat vállaljon.

Egy idő után a férfi többször felszólította a nőt, költözzön el, de erre a nő nem volt hajlandó, viszont megpróbálta kiköltöztetni a férfit.

A végzetes napon – 2019. július 7-én este – a nő és élettársa ismét veszekedtek. A férfi adott egy pofont az ágyban ülő nőnek, mire az a járóbotjával nyakon ütötte a férfit. A férfi idegességében kiment a lakásból, majd a fájó torkára bevett egyet a nő gyógyszerei közül. Ezután kiment a lakásból, és

a nyugtatótól a teraszon eszméletlen állapotban hasra vágódott.

Amikor a nő meglátta eszméletlen élettársát, segítségnyújtás helyett visszament a lakásba, majd egy nejlonzacskót húzott a férfi fejére és a nyakán szorosan megkötötte. A lábára kötelet kötött, majd a veteményes melletti gödörbe húzta a testét,

sósavval és hipóval öntötte le, betemette.

Ám két nap múlva a férfi kollégái érdeklődni kezdtek, mi van a férfival, amire a nő azt mondta, elment külföldre dolgozni. Néhány nap múlva a férfi testét az udvar végében lévő szemetesgödörhöz húzta, itt is leöntötte még sósavval és hipóval, majd eltemette. A holttestet a rendőrök 2019. július 24-én találták meg. A nőt őrizetbe vették.

Mint a hatóság írja, a gyógyszer miatt a férfi nem tudott volna védekezni, halálát végül a fulladás okozta. A büntetlen előéletű nőt a főügyészség aljas indokból, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberöléssel vádolja, és végrehajtandó fegyház, valamint közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta vele szemben.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.