Késsel szúrta meg ismerősét egy férfi Bátonyterenyén, életveszélyes állapotban az áldozat

2020. május 29., 08:22

Szerző:

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság

emberölés bűntett kísérlet megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást O. Ferenc 38 éves bátonyterenyei lakos ellen.

A gyanúsított.

2020. május 28-án 17 óra körül Bátonyterenye belterületén egy nőt szúrtak meg,

akit a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállítottak.

A rendőrök a bejelentést követően a város belterületén 15 percen belül elfogták, és a Bátonyterenyei Rendőrkapitányságra előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható O. Ferencet.

A megalapozott gyanú szerint a férfi 2020. május 28-án a bejelentést megelőzően röviddel

megfenyegette, majd egy késsel többször megszúrta nő ismerősét,

majd segítségnyújtás nélkül távozott a helyszínről. A sértett a bántalmazás következtében az elsődleges orvosi vélemény alapján

súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett.

A bűntény színhelye.

A nyomozók az előállított 38 éves férfit gyanúsítottként hallgatták ki,

bűnügyi őrizetbe vették és a napokban előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására.

 

 

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.