A nyílt utcán öltek meg két embert éjszaka a Deák téren, a rendőrség elfogta a feltételezett tettest

2020. május 22., 06:08

Szerző:

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2020. május 22-én 3 óra 37 perckor érkezett bejelentés arról, hogy Budapesten, az V. kerületi Deák téren több ember összeverekedett, és késelés történt.

A rendőrök két úttesten fekvő embert találtak, akiknek olyan súlyos szúrt sérülései voltak, hogy a helyszínen életüket vesztették.

Az eddigi adatok szerint két társaság verekedett össze.

Két embert megöltek Budapest belvárosában egy verekedésben Bűnügyi helyszínelők Budapesten, a József Attila utcában, ahol megöltek két férfit egy verekedésben 2020. május 22-én.
Fotó: Mihádák Zoltán

Az esettel kapcsolatban a járőrök hat embert állítottak elő az V. kerületi Rendőrkapitányságra. Később bejelentették, elfogták a gyilkossággal gyanúsított férfit. 

A BRFK Életvédelmi Osztálya emberölés bűntett gyanúja miatt indított nyomozást.

Két embert megöltek Budapest belvárosában egy verekedésben Két embert megöltek Budapest belvárosában egy verekedésben
Fotó: Mihádák Zoltán

10:00

Mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz.

Tegnap 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegnap 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.