Tízből egy szülő oszt meg gyermekéről hiányos öltözetű képet

Sokszor a szülők teszik ki gyermekeiket az online bántalmazás veszélyének, mert nem ismerik kellőképpen az internet veszélyeit - közölte az SOS Gyermekfalvak legfrissebb felmérése alapján Kiss Gergely, a szervezet ügyvezető igazgatója csütörtökön.

2020. november 19., 12:30

Szerző:

A felmérésben arra voltak kíváncsiak, hogyan jelennek meg a gyerekek a szülők közösségi oldalain, illetve hogyan használják maguk a gyerekek a közösségi médiát. Az online kutatásban 1371 szülőt kérdeztek meg országszerte.

Kiss Gergely azt mondta: a megkérdezett szülők tizede tett már ki hiányos öltözetű vagy meztelen képet gyermekéről az internetre. Fontos tudni, hogyha egy képet hozzáféréskorlátozás nélkül tesznek ki, akár pedofil oldalakra is kikerülhet - hangsúlyozta.

Az igazgató szerint az is aggályos, hogy a gyermek nem tudja elmondani, engedélyezi-e a róla készült kép megosztását, és később szembesülnie kell azzal, milyen tartalmak vannak fent róla az interneten.

A felmérésből kiderült, hogy a szülők nagy része tudja, hogy az internet hordozhat veszélyeket, és a gyermek interneten töltött idejét korlátozza is, a minőséget viszont kevésbé. Kevés szülő használ például reklámblokkolót vagy szülői felügyelet programot.

Kiss Gergely beszélt arról is, hogy nagyon fontos a szülői példamutatás: hiába várja a szülő a gyerekétől, hogy tudatosan használja az internetet, ha ő maga nem tanúsít ilyen magatartást.

Az SOS Gyermekfalvak videós kampányt készített a holnapi Gyermekjogi világnap alkalmából. "A gyermekvédelemben élő gyerekekről is gyakran osztanak meg a nevelőszülők fotókat. Ez még érzékenyebb téma, hiszen egyrészt nem törvényes gyámjai, szülei a nevelt gyermeknek, másrészt a gyermek hátrányos helyzetű, ami érzékeny információ. Sokszor tapasztaljuk, hogy a gyermekvédelemben élő gyerekek életük egy szakaszában nem szeretnék a múltjukat felvállalni, Meg kell adni a lehetőséget nekik, hogy maguk dönthessenek erről" - mondja Romet-Balla Ágnes, az SOS kommunikációs igazgatója.

Az alapítvány Ritter Doron fotós segítségével olyan szakmai trükköket is mutat, melyekkel egy egyszerű telefonnal bárki minőségi képi anyagot tud készíteni a személyiségi jogok betartása mellett.

(MTI)

10:00

Mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz.

Tegnap 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegnap 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.