Ne engedjék a sínek között játszani a gyerekeket! – kéri a szülőket a MÁV

2020. július 4., 13:03

Szerző:

Nyáron előfordul, hogy a fiatalok a vasút mellett, a töltésen vagy a tárolóvágányokon pihenő szerelvényeken játszanak, köveket raknak a sínre vagy azokkal dobálják a szerelvényeket.

Ez nemcsak tilos, de életveszélyes magukra és az utasokra, valamint zavart okozhat a vasúti közlekedésben, ami bűncselekménynek számít.

A gyerekek a vonatok úgynevezett elsodrási zónájába kerülhetnek, halálos áramütés érheti őket, leeshetnek az induló vonatokról, a sínekre pakolt kavicsok kisiklást, a szerelvényekről visszapattantó tárgyak pedig anyagi kárt és

életveszélyes sérüléseket okozhatnak.

Súlyos sérülésekhez vezethet az is, ha valaki fülhallgatóval hangos zenét hallgatva, telefonozva, tiltott helyen kel át a síneken. Egy 120 kilométer per órával haladó vonat egy másodperc alatt 33 métert tesz meg, így egy-két pillanat alatt nagyon súlyos, akár rokkantságot vagy halált okozó sérüléseket lehet szerezni – írta közleményében  MÁV, amely arra kéri a szülőket, hogy

hívják fel gyermekeik figyelmét a biztonságos közlekedés fontosságára, és a felelőtlen játék esetleges életveszélyes következményeire.

 

 

Tegnap 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegnap 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Tegnap 15:25

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.