Gulyás Márton visszatért, politikai hatalmat akar szerezni

2018. október 29., 08:08

Szerző:

Gulyás Márton politikai aktivista még az áprilisi Fidesz-győzelem után önkritikát gyakorolt, visszavonult a közélettől a saját felelősségéről gondolkodni, ezt javasolta az ellenzéki politikusoknak is. A választások óta távol tartotta magát a politikától, de most a Magyar Narancsnak adott egy interjút, amelyben bejelentette visszatérését. Az előző időszakot elsősorban gondolkodással töltötte, megpróbálva megemészteni azt, hogy élete jelentős része minden bizonnyal a Nemzeti Együttműködés Rendszerében fogja eltölteni.

– Nem adtam fel a harcot, de fontos tanulság, hogy a rezsim stabil talapzaton áll. Kártékony, amikor az ellenzéki nyilvánosság folyton abba lovalja bele magát, hogy Orbán hónapokon belül megbukik. Inkább azon kellene dolgoznunk, hogy ha egyszer megadatik az érdemi változás lehetősége, sokkal többen legyenek készek a tényleges, a hatalom átmentését nem megengedő átrendeződés mellé állni

– fogalmazott. A kérdésre, hogy választáson le lehet-e győzni a Fideszt, azt mondta:

– Demokratikus és erőszakmentes módon le lehet váltani a rendszert, de hogy ez az út a választáson keresztül vezetne, abban erősen kételkedem. Még erősebben kételkedem abban, hogy a mostani pártok jelenlegi formájukban erre képesek lehetnek. De örömmel fogok meglepődni, ha mégis.”

Gulyás videóblogjának eddig Slejm volt a neve, ebből lett Partizán, erről pedig azt mondta, „vállaltan baloldali elköteleződésű, kapitalizmus-kritikus műsort” akarnak csinálni, egyfajta erőszakmentes, irreguláris hadviselésre próbálnak berendezkedni, ahogy azt a NER megköveteli. Ezt fejezi ki az új név. A baloldali hagyományoknak Magyarországon gyenge a társadalmi emlékezetük, a baloldali értékekre felesküdő pártok pedig valahogy mindig elárulják ezeket az értékeket.

Fotó: Fekete István

– Karakteres politikai állásfoglalásra vállalkozunk, hogy a közbeszédet balosabb irányba toljuk. Ha nem lesz ilyen fordulat, nem lehet megállítani a NER által végzett pusztítást

– magyarázta A NER az aktivista szerint szélsőjobboldali, fasisztoid, ahol emberek tömegeit kezelik másodrendű állampolgárként. Azt interjú végén Gulyás azt mondja: „Ne hajszoljuk bele magunkat olyan vágyvezérelt gondolkodásokba, hogy a CEU maradása azon múlik, kimegy-e tüntetni tízezer ember. Hetvenezer is kiment, és nem történt semmi. Akik most siratják a CEU-t – és köztük vagyok én is –, azoknak azt kell végiggondolniuk, mit kell tennünk egy olyan politikai berendezkedésért, amely nem ellehetetleníti az ilyen intézményeket, hanem újra otthont kínál nekik.

– Ehhez politikai hatalmat kell szereznünk. Politikai hatalom nélkül, pusztán követelésekkel ezt a rezsimet a legminimálisabb engedményekre sem lehet rábírni

– jelentette ki.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.