Gulyás Gergely szerint rossz az, aki rosszra gondol, szándékosan félremagyarázzák a Soros-disznóról készült képet

2017. december 12., 18:07

Szerző:

Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője, és Halász János frakciószóvivő sajtótájékoztatót tartott az Országgyűlés idei munkájáról és a ma megszavazott határozatról, amely elítéli a Soros-tervet – írja a 444

A portál megkérdezte Gulyást, hogy mi a Fidesz véleménye arról, hogy offshore cégek 155 milliárd forint bevételt nyertek a letelepedési kötvényeken. Ezzel állítólag húszezer bevándorlót engedtek be az országba, főleg Ázsiából. Gulyás szerint ennél jóval kevesebb emberről van szó, de számot nem mondott, és a forrását sem adta meg. Elmondta, hogy a bevándorlók háromszoros nemzetbiztonsági szűrőn estek át, és nem Magyarországon tartózkodnak, a magyar állam ugyanis tudja, hogy ki az, aki állandó lakóhelyet létesít az országban. 

Az offshore cégekre annyit reagált, hogy az állam a legolcsóbb konstrukciót választotta a programhoz, a részt vevő cégek tulajdonosi háttere pedig átlátható volt. Ezt cáfolja, hogy a Lánchíd Rádió kikérte a közérdekű adatokat, amelyek tanúsága szerint a magyar állam előnytelen üzletet kötött, és húszmilliárdot bukott a letelepedési kötvények után fizetett kamat miatt. A Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal (BMH) közlése szerint a programban Magyarország 19 985 bevándorlót fogadott be.

Megkérdezték a frakcióvezetőt Pócs János fényképéről, amelyet a fideszes országgyűlési képviselő a múlt héten töltött fel egy disznóvágásról. A fényképen a levágott és perzselt disznóra nagy betűkkel ráírták, hogy Ő VOLT A SOROS!!!, de Gulyás szerint „rossz az, aki rosszra gondol”, a képnek semmi köze Soros Györgyhöz. Ennek némileg ellentmond az a tény, hogy a frakcióvezető tegnap felhívta a kormánypárti képviselők figyelmét arra, hogy nagyobb körültekintéssel posztoljanak a közösségi oldalakon, mert a választások előtt pár hónappal sokat árthatnak a pártnak. Ma azt nyilatkozta, hogy Pócsot semmilyen rossz szándék nem vezette, a képviselő ellen kampány indult, és szándékosan félremagyarázzák a képet. A Soros-kampánynak a része nem a kitett kép, hanem az arra adott válaszok. A Fidesz védelmére mindenki számíthat, akit hite, véleménye és különösen származása miatt bármilyen alaptalan támadás ér – mondta Gulyás Gergely.

Fotó: Kovalovszky Dániel

Több kérdést kapott a Jobbik büntetéséről, miszerint az Állami Számvevőszék több mint 331 millió forintos bírságot rótt ki a Jobbikra, amit fellebbezési lehetőség nélkül, 15 napon belül be kell fizetnie a pártnak. Az indoklás szerint tiltott pártfinanszírozásnak minősül, hogy a Jobbik olcsón jutott Simicska plakáthelyeihez. Gulyás szerint a Fidesz nem foglalkozik az üggyel, mert az a Jobbik és az ÁSZ között zajlik. Arra a felvetésre, hogy a Fidesz 2010-ben a Jobbik adataiból kalkulálható árnak csak a 37 százalékát fizette, vagyis majdnem egymilliárd helyett csak 23 millió forintot, Gulyás azt válaszolta, hogy az elmúlt hét évben emelkedtek az árak. És szerinte amúgy sem igaz az egész, mert a Fidesz akkor a piaci árnak megfelelő árat fizetett, nem vásároltak áron alul, ez most a Jobbik esetében nincs így. Amikor megkérdezték, hogy nyilvánosságra hozzák-e az adatokat, ennyit mondott:

„A Fidesz minden törvényi kötelezettségének az Állami Számvevőszékkel való elszámolásban eleget tett, és 2010-ben az Állami Számvevőszék vizsgálta minden párt kampányát, így a Fideszét. Ezt abszolút törvényesnek találta a többi pártéval együtt.” Az MSZP korábban feljelentést tett az ügyben, de az ügyészség nem indított vizsgálatot. Októberben az összes ellenzéki párt javasolta, hogy vizsgálóbizottság ellenőrizze a Fidesz 2010-es kampányköltéseit, de a kormánypártok ezt – hogy, hogy nem – többségben és nagy egyetértésben leszavazták.

17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

15:25

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.