Gulyás Gergely: A Fidesz azonnal elhagyja az Európai Néppártot akkor is, ha felfüggesztik

2019. március 20. 13:24 - szerző: 168 Óra/MTI

A Fidesz akkor tud az Európai Néppártban maradni, ha szerdán nemcsak a párt kizárására, hanem tagságának felfüggesztésére sem kerül sor - mondta az MTI-nek a Miniszterelnökséget vezető miniszter, a párt alelnöke. Gulyás Gergely hozzátette, a Fidesz a felfüggesztést nem tudja tudomásul venni, ilyen döntés esetén azonnal elhagyja a az Európai Néppártot.  Hozzátette, ha a kizárás megalapozottságának vizsgálatára létrejön egy „három bölcsből” álló bizottság, a Fidesz önkéntes döntéssel azt vállalja, hogy a testület munkájának lezárultáig nem vesz részt az Európai Néppárt testületeinek munkájában. 

– A Fidesz és az ország méltóságáról is szó van

– fogalmazott a miniszter, aki Brüsszelből nyilatkozott az MTI-nek. Hozzáfűzte, olyan kompromisszumot nem tudunk kötni, amely korlátoz bennünket a szabadságunkban és abban a politikában, amellyel elutasítják a bevándorlást. A Fidesz a keresztény Európa megvédését is a legfontosabb politikai célok között tartja számon. Az elmúlt hetekben a Fidesz mindent megtett a kompromisszum érdekében, a Néppárt csúcsjelöltje, Manfred Weber által szabott feltételeket teljesítette – emlékeztetett a politikus. 

Kormányinfó Gulyás Gergely
Fotó: MTI/Soós Lajos

Gulyás Gergely emlékeztetett, a kizárást a pártcsaládból az Európai Néppárt tizenhárom bevándorláspárti tagpártja kezdeményezte, amelyeknek együttesen 34 mandátuma van a 217 fős frakcióban.

Gulyás Gergely bejelentésével az Orbán-kormány gyakorlatilag megzsarolta az Európai Néppártot, és visz magával még egy embert, Janez Jansa volt szlovén kormányfő, a szlovén Demokrata Párt elnöke legalábbis korábban jelezte, ha a Fideszt kizárják vagy kilép, az ő alakulata is távozik a konzervatív pártcsaládból.

Az Európai Néppárt politikusainak a jelzései szerint valószínű, hogy a konzervatív pártcsalád vezetése kizárás helyett egy határozatlan idejű felfüggesztésről szóló javaslattal fog a ma délután háromkor kezdődő küldöttgyűlési ülés elé állni. Annegret Kramp-Karrenbauer, a Németországban kormányzó Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke azt mondta, nem lehet szó a Fidesz teljes jogú tagságáról mindaddig, amíg Orbán Viktor helyre nem állítja a bizalmat, és ki nem derül, hogy magáénak vallja a konzervatív pártcsalád közös értékeit.