Gruevszki Strasbourgig megy igazáért, szerinte jól tette Magyarország, hogy menedékjogot adott neki

2020. július 12. 13:01 - szerző: 168 Óra - forrás: Népszava

Teljesen helyénvaló Magyarország eljárása, hiszen, ha fegyintézetbe kellett volna vonulnia hazájában, akkor veszélybe került volna az élete

– többek között erről beszélt a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak adott interjújában a bukott macedón miniszterelnök. Nikola Gruevszkit a magyar diplomácia aktív segítségével hozták haza, miután Észak-macedóniában kétéves börtönbüntetésre ítélték korrupciós bűncselekmények miatt. Úgy véli, a politika mindenáron be akarta őt záratni, a bizonyítékok pedig konstruáltak volta. Jelezte, a jövőben nem kíván semmiféle aktív politikai szerepet vállalni.

Nikola Gruevszki, Orbán Viktorral

Az újság felidézi, mekkora felháborodást váltott ki annak idején nyugaton, hogy

Orbán befogadta korábbi macedón kollégáját, akivel világnézeti kérdésekben igen hasonló nézeteket vall.

Ám Gruevszki szerint azóta csupán egyszer találkoztak. Egyben emlékeztetett arra, hogy időközben tetemes börtönnel sújtották az ügyében eljárt és abszolút tisztakezűnek kikiáltott ügyészi testület vezetőjét, mert részese volt egy vesztegetésnek. Úgy hogy innentől kezdve kétséges, mennyire volt fair a per a politikus ellen – mutat rá a lap, amely számára nem egyértelmű a perdöntőnek tekintett magnófelvétel sem – áll a Népszava szemléjében.