Ugyanolyan szennyezett a levegő a budapesti Duna-parton, mint a Blaha Lujza téren csúcsforgalomban

2019. augusztus 15. 13:40 - szerző: 168 Óra

Két hete mérik a Duna-parti levegő minőségét az aHang aktivistái Budapesten. A mérési eredmények laboratóriumi értékelésére még várni kell, de az már most megállapítható, hogy a nitrogén-dioxid szint többször is és jelentősen, akár másfélszeres mértékben meghaladta az egészségügyi határértéket – írja a 444.

Az akciót belvárosi civilek kezdeményezték, a kampányban részt vesz a Levegő Munkacsoport, a mérőeszközöket pedig a Greenpeace biztosítja.

– Magyarországon csak a nitrogén-dioxidhoz évente 1500 halálesetet köt az Európai Környezetvédelmi Ügynökség. De ezek a vegyületek kisebb részecskékké alakulnak át, ami további egészségkárosodást okoz

– hangsúlyozta Simon Gergely, a Greenpeace vegyianyag-szakértője.

A dunai szmognak több oka van. A folyó budapesti szakasza túlzsúfolt, a hajók jelentős része pedig elavult, és mérgező kipufogógázzal, zajjal terheli a környezetet. A szállodahajók is nagy szennyezést okoznak, mert ezeken éjjel-nappal működik az elektromos áramellátást biztosító dízelgenerátor.

Közlekedés - Budapest - Hajók a Dunán
Fotó: MTVA/Bizományosi: Róka László

Simon Gergely szerint elfogadhatatlan az, hogy a sokak által kikapcsolódásra, sportolásra használt Duna-parton és környékén is szinte folyamatosan olyan a levegő, mint például a forgalmas Blaha Lujza téren, ahol többsávos utak találkoznak.

Az aHangon petíció indult annak érdekében, hogy csökkenjen a hajóforgalom okozta zaj- és levegőszennyezés.