Gondolták volna? Palkovics szerint, ha kamionok mennek az utakon, akkor működik a gazdaság

2018. december 7., 13:00

Szerző:

Ha kamionok mennek az utakon, akkor működik a gazdaság - hangoztatta az innovációs és technológiai miniszter pénteken az M1-es autópálya főváros felé vezető oldalának 43-as kilométerénél, az óbaroki lehajtónál, ahol korszerű kamionos pihenőt adtak át.

Palkovics László az Autóhof Óbarok kamionos pihenőhely átadásán azt is mondta, ha nincs mit szállítani, akkor a kamionok sem mennek, de most nem ez a helyzet. Éppen ezért, mindenfajta olyan beruházás, mint az óbaroki, üdvözlendő - emelte ki a miniszter, aki reméli, hogy a jövőben még több ilyen épül Magyarországon, ami azt mutatja, gondosodnak a fuvarozókról.

A tárcavezető kiemelte, hogy a szállítmányozási iparág 2010 óta minden évben 6 százalék feletti mértékben járul hozzá a hazai GDP-hez, ami kétezer milliárd forintot vagy afölötti összeget jelent.

Átadták az Autohof Óbarok kamionos pihenőhelyet Átadták az Autohof Óbarok kamionos pihenőhelyet
Fotó: Bodnár Boglárka

Palkovics László felhívta a figyelmet arra, hogy komoly kihívások előtt áll az árufuvarozói szakma, úgy tűnik Nyugat-Európában félnek a kelet-európai fuvarozóktól, ezért limitálni akarják őket. Magyarország a hasonlóan gondolkodó szövetségeseivel együtt minden lehetséges fórumon fellépett a brüsszeli szabályozási tervekkel szemben - mondta.

Jelezte, hogy értek el sikereket - például a tranzit és kétoldalú szállítások mentesülnek a kiküldetési irányelv alól, vagy nem kell kötelezően hazajönnie az üres kamionnak, szennyezve ezzel a környezetet -, de a heti rendszeres pihenőidő kabinban töltésére vonatkozó előírás enyhítésére tett magyar javaslatot nem tartalmazta az I. Mobilitási Csomag, amit hétfőn elfogadtak Brüsszelben. Nyugat-Európában a kamionban alvás tilalma alól kivételt csak az olyan parkolók jelentenének, mint az óbaroki, csakhogy "arrafelé sem nagyon vannak ilyenek" - fűzte hozzá.

Mészáros Lőrinc, az Autohof Óbarok tulajdonosa innovatív, hiánypótló beruházásnak nevezte a pihenőhelyet, amely egyedülálló hazánkban és valószínűleg Európában sincs hasonló. A parkoló 1,1 milliárd forintból épült meg, teljesen saját forrásból, hitel és támogatások nélkül - tette hozzá.

A tulajdonos elmondta, hogy a pihenőhelyen 124 kamionnak és 11 lakókocsinak tudnak helyet biztosítani. Ezen kívül 11 hűtőkamionnak, 4 túlméretes szerelvénynek, továbbá veszélyes anyagot, illetve élőállatot szállító szerelvénynek alakítottak ki parkolókat.

A területen külső kondipark, vandálbiztos fürdők és mosoda létesültek, de külön fürdési lehetőséget biztosítanak a női sofőröknek. A kamionvezetők kényelmét bolt, étterem, 19 szobás panzió, bankautomata, útdíj fizetési lehetőség és üzemanyagkút is biztosítja.

A tulajdonos kiemelte, hogy a fejlesztéssel tizenhat új munkahely jött létre.

Tessely Zoltán, a térség fideszes országgyűlési képviselője, miniszterelnöki biztos a hazai közlekedés-fejlődés történetének egyik fontos állomásának nevezte az átadót. Úgy vélte, a 21. század hajnalán egyre több ilyen fejlesztésre van szükség, mert növeli a versenyképességet, felgyorsítja a gazdasági folyamatokat.

 

 

Április 16-án, kedden elindult a központi szúnyoggyérítés, amelyet évek óta a katasztrófavédelem irányít. Tavasszal túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik. A szúnyogok tenyészőhelyén egy természetes baktérium által termelt fehérjét tartalmazó készítményt juttatnak a vízbe. Ez a fehérje a kijuttatott dózisban kizárólag a csípőszúnyogok lárváit pusztítja el, minden más élőlényre, még az árvaszúnyogokra is ártalmatlan.