Globális hazugságok, avagy miért áll bele egyre több kormány az ENSZ- és migrációellenes propagandába?

2018. december 11., 13:59

Szerző:

Hónapok óta tolja az Orbán-kormány az ENSZ-ellenes propagandát, s minden bizonnyal rá is fog erősíteni, miután hétfőn elfogadták az ENSZ globális migrációs megállapodását a marokkói Marrákesben megkezdődött konferencián. A december 19-i ENSZ közgyűlés, s mindaz, ami ezután következik, nyilván kiváló lehetőséget ad majd Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszternek a szereplésre, valamint az orbáni propagandagépezetnek a magyar társadalom hergelésére. És mindez nemcsak Magyarországon van így.

A paktumról 164 ország támogatásával, több tagállam nyílt rosszallása és távolmaradása mellett szavaztak, de máris újabb ENSZ-tagállamok – elsősorban populista – kormányai álltak elő azzal, hogy bojkottálják a migrációs világmegállapodást. Magyarország mellett Ausztrália, Izrael, az Egyesült Államok, Csehország, Lengyelország, Ausztria, Lettország és Bulgária jelezte, hogy nem vesz részt a paktum elfogadási folyamatában. Jair Bolsonaro megválasztott elnök hivatalba lépése után Brazília is kivonul a megállapodásból és így tesz Chile is. 

Ugyanakkor a házigazda Neszer Burita marokkói külügyminiszter hétfőn azt jelentette be, hogy a dokumentum kidolgozásában részt vevő 192 ENSZ-tagállam nagy többsége jóváhagyta a megállapodást. Mindezt a magyar állami média és kormánypropaganda úgy interpretálta, hogy kis támogatottságú a paktum, ami a 164 ország csatlakozása miatt kissé nehezen értelmezhető. Ugyanakkor a megállapodást december 19-én a világszervezet közgyűlése előtt is szavazásra bocsátják.

António Guterres a tanácskozást megnyitó beszédében azt mondta: nem szabad engedni a félelemnek és a migráció kérdését övező hamis narratíváknak. Az ENSZ főtitkára szerint sok hazugságot terjesztettek a most jóváhagyott migrációs csomagról, amit Guterres a szenvedés és a káosz megelőzését szolgáló útitervnek nevezett.

– Arra vonatkozóan akarunk kötelezettséget vállalni, hogy mindenki tartsa tiszteletben a migránsok emberi jogait – fogalmazott az ENSZ-főtitkár, aki azt azonban egyértelműen cáfolta, hogy a migrációt betonoznák be emberi jogként. Felhívta ugyanakkor a figyelmet, hogy miközben a migrációs okok kezeletlenül, de legalábbis megoldatlanul maradnak:

– Több mint 60 ezer bevándorló halt meg vándorlása során 2000 óta. És minden egyes szám mögött egy személy – egy nő, egy gyermek, egy ember van, aki egyszerűen arról álmodik, amiről mindannyiunk álmodik: lehetőségről, méltóságról és jobb életről.

A magyar kormány a csomagot ellenzi, Szijjártó Péter külügyminiszter azt mondta, a globális migrációs csomag egyetlen pontját sem fogjuk betartani. Nem nagy meglepetés ez, hiszen az Orbán-kormány hónapok óta kis valóságtartalmú – mondhatnánk hazug – kampányt folytat az ügyben, sőt, már nyáron ki is léptünk a tárgyalásokból, követve az Amerikai Egyesült Államokat.

Kötelező, vagy egyéni vállalás?

– A napnál is világosabb, hogy a globális migrációs csomag, ugyanúgy mint az eredetileg önkéntesnek induló betelepítési kvóta, hivatkozási ponttá, kötelezővé és a nemzetközi bíráskodás alapjává válik majd – szögezte le Szijjártó Péter külügyminiszter, nem támasztva alá szavait. Tény ezzel szemben, hogy az előzetesen elfogadott, az ENSZ közgyűlés elé kerülő dokumentum harmadik oldalán, rögtön a 7. pont tartalmazza, hogy a paktum nem ír elő jogi kötelezettséget egyetlen tagállamnak sem. A szöveg egészen pontosan úgy szól:

„7. Ez a globális megállapodás jogilag nem kötelező érvényű együttműködési keret, amely a tagállamok által egyeztetett és elfogadott, a menekültek és migránsok kezelésmódjáról szóló New York-i deklaráció kötelezettségvállalásaira épít. Fenntartva az államok szuverenitását és megtartva a nemzetközi jogi kötelezettségeket elősegíti az összes érintett szereplő közötti együttműködést a migráció kapcsán, elismerve, hogy egyetlen állam sem képes egyedül kezelni a migrációt."

A kötelezettség szó az ENSZ-tagállamok által már 18 éve elfogadott, az ENSZ Millenniumi Nyilatkozata néven elhíresült New York-i deklaráció kötelezettségvállalásait jelzi, tehát nem új feladatokat.

Az ENSZ globális migrációs csomagjának hetes pontja az eredeti dokumentumban
Fotó: 168 óra

Valójában a csomag azért akar legális és rendezett jogi-, fizikai feltételek mentén zajló migrációt, hogy csökkentse az ellenőrizetlen, s ellenőrizhetetlen bevándorlást, azaz a határsértéseket. Tény viszont – noha nehezen megkérdőjelezhető elvárás –, hogy a nyilatkozat aláírói deklarálják: azokat a menekülteket és bevándorlókat, akik képesek legális formában „megérkezni", személyi azonosságukat igazolni, azokat olyan jogi segítséggel, valamint a menekülőknek szükséges szolgáltatásokhoz való hozzáféréssel segítik, amelyek nyomán képesek lehetnek a jobb életre.

Legalizálja az illegálist?

– A szálak összeérnek, ma már világosan látszik, hogy az Európai Unió és az ENSZ akarata ugyanaz, ami ugyanis jelenleg az ENSZ-ben és Brüsszelben zajlik, az az illegális bevándorlás legalizálása – jelentette ki Szijjártó Péter hétfőn Brüsszelben magyar újságírók előtt.

Nem tudni persze, hogy a külgazdasági és külügyminiszter pontosan mit sejtet, vagy mire és kinek a szándékaira gondol, ami azonban biztos, hogy az ENSZ-dokumentum a „biztonságos, rendezett és szabályos migráció" kezelésében való összefogásról és együttműködésről szól, tehát nem illegális bevándorlók szabályozatlan, tömeges betelepítéséről vagy a határvédelem megszüntetéséről, amivel a kormánypropaganda riogat.

A legálisan érkező, a menekültügyi rendszerben vagy más, nem bűnügyi eljárások keretében a tagországokban tartózkodó embereknek azonban határozottan biztosítanák az emberi jogait. Nagy kérdés, hogy az alapvető emberi jogok biztosítása és garantálása mióta számít többletjognak, vagy bármilyen illegális határátlépés, szökés legalizálásának.

Veszélyes üzenet?

Szijjártó Péter és a kormány más tagjainak közlése szerint az a legnagyobb baj a migrációs paktummal, hogy az veszélyes, a migrációra ösztönző üzenetet küld. Valójában a csomag ugyan az alapvető emberi jogok betartására és betartatására kéri a migránsok kapcsán a tagállamokat, ám a szövegben nincs szó nyitott kapukról, határokról.

Sőt: „integrált, biztonságos és összehangolt módon végzett határvédelmet” szorgalmaznak, ami ugye nem jelenti, hogy az országok ne hozhatnának döntést a határokon, vagy hogy sérülne a szuverenitásuk, hasonlóképp a dokumentum nem fogalmazza meg a célok között a menekültstátusz megszerzésének egyszerűsítését, vagy épp a bűncselekményt elkövető migránsok büntethetetlenségét sem, amit a kormánymédia állított.

Szijjartó Péter az ENSZ Közgyűlése előtt egy korábbi felvételen.

A javaslat abban sem változott első verziója óta, hogy ösztönzi a tagállamokat, erősítsék meg eljárásaikat, amelyek a menekültstátusz, illetve más jogi besorolások meghatározására vonatkoznak. Igaz, az valóban cél, hogy a tagállamok „a migrációs fogva tartást csak a legvégső esetben alkalmazzák, és törekedjenek alternatívák kialakítására”.

Azok számára pedig, akik legális hatósági eljárásban igazolják személyi azonosságuk, így megkezdődhet a menekültügyi eljárásuk, a dokumentum „fokozott konzuli védelmet, segítséget és együttműködést" javasol, továbbá hozzáférést az alapvető szociális szolgáltatásokhoz, végezetül – és nyilván ezzel van a legtöbb baja a magyar kormánynak – arra kéri a tagállamokat, hogy törekedjenek a menekültek és legális bevándorlók teljes befogadását érintő felfogás normaként való elültetésére, valamint a társadalmi kohézióra.

A dokumentum megalkotóinak célja valójában éppen a menekültügy és a migráció negatív megítélésének javítása, valamint a menekültek és bevándorlók körülményeinek jobbítása, emberi jogaik tiszteletben tartása és védelme. Ugyanakkor a csomag alapvetése, hogy minden országnak joga van saját bevándorlási politikához és a határok szigorú ellenőrzéséhez, a szövegben konkrét utasítás nincs, csak irányelvek a migrációhoz, munkához fűződő jogról és a beilleszkedésről.

Mindez persze jelentheti azt, hogy sok millió háború, vagy politikai fenyegetettség elől menekülő ember útra kell, ám nagy a valószínűsége, hogy nem éppen a megerősített eljárási szabályok, s a migráció világos feltételek közé terelése ösztönözné ezt a folyamatot.

19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

15:25

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.