Gajdics Ottó beszólt, a Budapest Pride pillanatok alatt összegyűjtött több százezer forint támogatást

2019. április 26., 13:00

Szerző:

Április elsején Gajdics Ottó, a Magyar Idők egykori, a Szabad Föld jelenlegi főszerkesztője a Hír TV Sajtóklub műsorában meglehetősen homofób kijelentéseket tett. A műsor résztvevői az Ikea reklámfilmjét elemezgették, amelyben egy heteroszexuális és egy leszbikus pár is látható. A kijelentések után a Budapest Pride szervezői gyűjtést indítottak a nyilvános gyűlöletkeltés ellen tiltakozva, és egy hét alatt több mint 300 ezer forintot gyűjtöttek össze. A melegjogi felvonulás szervezői ezért levelet írtak az újságírónak, amelyben megköszönték nemes és önzetlen cselekedetét.

Az Ikea reklámfilmjében azt állította, hogy család az, akivel megosztod az ágyadat, az asztalodat, a fogkefetartódat. és akitől otthon érzed magad. Gajdics Ottó erre reagálva közölte, hogy tőle úgy üzekednek az IKEA-sok, ahogy akarnak, csak ne nevezzék családnak.

– A családnak a Bibliától kezdve rengeteg nagyon szép, nagyon pontos meghatározása van. Ez, amit ők mondanak, egyáltalán nem tartozik közé, és nem is kell, hogy közé tartozzanak, mert mi toleránsak vagyunk, mi befogadók vagyunk, mi együtt tudunk velük élni, úgy, ahogy a száraz kutyapiszokkal az árokparton, még csak fel sem rúgjuk őket, éljenek úgy, ahogy akarnak, csak bennünket hagyjanak békén

– jelentette ki a kormányközeli megmondóember.


Fotó: Youtube

A Budapest Pride szervezői ezután

gyűjtést indítottak egy 50 méteres óriás szivárványzászló beszerzéséhez.

Azt írták, ha összejön, akkor küldenek Ottónak egy fotót a zászlóval a felvonulásról hálájuk jeléül. Az aktivisták emellett köszönőlevelet írtak a főszerkesztőnek.

„Mélységes hálával fogalmazzuk meg ezen levelünket Önnek, mert 2019. április 1-ei megszólalásával egyedülálló módon hívta fel a figyelmet a homofóbia elleni küzdelem fontosságára, és ezáltal 300.000 forinttal járult hozzá a Budapest Pride működéséhez.

Habár sokan szerették volna azt hinni, hogy nyilatkozata csak egy április elsejei tréfa, mi éreztük, hogy a legmélyebb keresztényi segítő szándék sugárzik belőle”

– írták.

Megjegyezték, hogy amikor a főszerkesztő a műsorban a kutyapiszkos hasonlatot tette a szivárványcsaládok kapcsán, ők érezték, hogy Gajdics Ottót az embertársai iránt érzett szolidaritás vezérli, és a főszerkesztő arra szeretné felhíni a figyelmet, hogy milyen károkat tud okozni a homofóbia a közbeszédben. 

 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.