Futott, majd leállított egy autót a rendőr, hogy kimentsen egy idős férfit egy kútból

2018. október 19. 16:43 - szerző: 168 Óra

Telefonon kért segítséget a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjában 2018. október 19-én 12 óra 20 perc körül egy sátai férfi - írja a police.hu

Elmondása szerint a portáján lévő kútba mászott be azért, hogy azt kitisztítsa, de munkálatai közben az ereje elhagyta és már nem tud kijönni.

A bejelentést fogadó ügyeletes azonnal értesítette a településen gyalogos-szolgálatot teljesítő Elek Zoltán r. főtörzszászlós körzeti megbízottat, aki előbb futva, majd - egy autót megállítva - járművel néhány perc alatt a helyszínre érkezett.

A rendőr egy létrát talált az udvaron és azt akarta leengedni a férfinak, aki ekkor már annyira elgyengült, hogy nem bírta tovább kitámasztani magát a kútgyűrűben, és a jéghideg vízbe zuhant.

Ekkorra már többen is megérkeztek, hogy segítsenek, így Elek Zoltán egy kötelet kötött magára, leereszkedett a vízbe és egy magával vitt másik kötelet a - közben az eszméletét is egy időre elvesztett - férfi derekára kötötte. A segítők kihúzták a bajbajutottat, majd kisegítették a rendőrt is.

Az időközben kiérkező mentőszolgálat munkatársai a kihűlt állapotban lévő férfit kórházba szállították.