Egyelőre fogalmuk sincs a fürdősöknek, hogy akkor kinyithatnak-e vagy sem

2020. május 4., 16:47

Szerző:

A Magyar Fürdőszövetség arra kéri a magyarországi fürdők üzemeltetőit, hogy

higgadtan értelmezzék a kijárási korlátozás hétfőn életbe léptetett enyhítését,

és várják meg a kormányzati részletszabályokat a létesítmények felelős megnyitásához. A vendégektől is türelmet kérnek, mert két-három hétre is szükség lehet a biztonságos működés előkészítéséhez.

A szervezet hétfői, MTI-nek küldött közleményében kiemeli, hogy a nyitást jogilag és szakmailag is

többféleképpen lehet értelmezni.

A fürdőszövetség ezért már kezdeményezte a Nemzeti Népegészségügyi Központnál és az Emberi Erőforrások Minisztériumánál a megjelent rendelet pontosítását, a nyitás feltételeire vonatkozó részletszabályok gyors közzétételét.

A közleményben arra kérnek minden magyar fürdővendéget, hogy idei nyaralását tervezze Magyarország fürdővárosainak egyikébe, ezzel jelentősen segíthetik a 18 ezer munkahelyet biztosító magyar fürdőszektor talpraállását is.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.