Változás! Már szerdától hozzájuthat az újságárusoknál a legfrissebb 168 Órához!

Most a Fradi vezérszurkolója háborodott fel, hogy lenácizták a csütörtök esti, Deák téri felvonulás résztvevőit

2020. május 29. 13:16 - szerző: 168 Óra

Felháborítónak tartja a főpolgármesternek a Deák téri vonulásra adott reakcióját a Fradi-vezérszurkolója.

Korábban Karácsony Gergely azt írta, meg kell akadályoznia a hatóságoknak, hogy "nácik dúlják fel a város rendjét."

"Budapest nem tűri a rasszista uszítást, semmilyen tragédia nem lehet ürügy a megfélemlítésre, az önbíráskodásra." - jelentette ki a városvezető.

Hamberger Ádám közösségi oldalán azt írja, a rendezvény nem etnikai kérdés volt, mert mindenkinek el kell határolódnia ezektől a bűncselekményektől.

„Nincs helye sem cigányozásnak, sem nácizásnak. Nekem is van több cigány ismerősöm, barátom. Ugyanúgy elítélik a történteket.”

– fogalmaz írásában.

Megjegyezte, aki jártas a budapesti éjszakában, annak régóta ismert ez a probléma és régóta „lógott a levegőben” egy ilyen tragédia. „Politikai haszonszerzés, uszítás helyett megemlékezni kellene, ahogy tették ezt az oly sokszor “lenácizott” szurkolók, aztán pedig sürgősen megoldást keresni annak akinek módja van rá.”.

A Mi Hazánk Mozgalom megemlékezése a Deák téri késelés áldozatairól A Mi Hazánk Mozgalom megemlékezése a Deák téri késelés áldozatairól
Fotó: Mónus Márton

Ezt követően ismét bírálta a politikusokat és a újságírókat:

„Hol voltak ezek a politikusok, újságírók akkor mikor a teljes hazai szurkolói társadalom összefogott, megalakult a Szurkolók Magyarországért mozgalom és az elmúlt hónapokban,

TÖBB MINT 50 MILLIÓ FORINT ÉRTÉKBEN ADOMÁNYOZTAK, SEGÍTETTEK, TÁMOGATTÁK AZ EGÉSZSÉGÜGYET a “náci, szélsőjobboldali” SZURKOLÓK??!!

Sehol.”

Hamberger Ádám végül azzal zárta bejegyzését, szégyellje magát minden érintett újságíró, politikus és mindenki, akinek köze van a „fröcsögéshez”.

Ahhoz képest, hogy a drukker azt állítja, nem volt semmi etnikai felütése a rendezvénynek, a résztvevők is több alkalommal is azt skandálták „igenis van cigánybűnözés”.

A törvénytelen és rasszista felvonulásról itt olvashatnak bővebben: