Fotelforradalmárok kora

2019. április 11. 07:00 - szerző: Ónody-Molnár Dóra

A pedagógusok szerint önmagában a bérezés még nem okozna sztrájkhangulatot, de most sok minden van együtt, a tankönyvmizéria, a túlórák, a hatalmas munkateher. Ám a tanárok továbbra is félnek a sztrájktól.

A napokban két, pedagógusokkal összefüggő hír jelent meg szinte egy időben. Az egyik a kormány által létrehozott Nemzeti Pedagógus Kar pedagógusbérekkel kapcsolatos részletes szakmai anyaga volt. A másik: a százéves évfordulóját ünneplő Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) stratégiai együttműködési megállapodást kötött az Emberi Erőforrások Minisztériumával. A két hír közös kiindulópontja, hogy a pedagógusbérek – minden korábbi, az életpályamodellhez kötött emelés ellenére – elértéktelenedtek. A PSZ ötpontos követeléseinek egyike – az óraszámok csökkentésén túl –, hogy a pedagógusbérek úgynevezett vetítési alapját kösse a kormány minimálbérhez.

A PSZ jelenleg is tagja az Országos Közszolgálati Sztrájkbizottságnak, így az érdekképviseleti szerveket és azok tagjait meglepte az együttműködési megállapodás. A Népszavának a PSZ elnöke, Szabó Zsuzsa úgy nyilatkozott: több út is vezethet a célok eléréséhez, „mi most a tárgyalás útját választottuk”. Szabó Zsuzsa közölte, emlékeztette a kormány képviselőit arra is, hogy három éve a PSZ szervezte meg a Kossuth téri nagy esernyős tüntetést, majd az országos pedagógussztrájkot is.

– Erre most is képesek lennénk, ha szükség volna rá – mondta a Népszava újságírójának.

De valóban így van-e?

A pedagógusbérek elértéktelenedtek, óriási mértékű a pályaelhagyás, egy gyorséttermi dolgozó többet keres, mint egy kezdő tanár, és azzal egyenes arányban, ahogy nő a pedagógushiány, a még aktív pedagógusokra egyre nagyobb teher hárul. Ugyanakkor a szolgáltató szektor munkaerőhiánya olyan mértékű, hogy egy esetleges sztrájk miatti megtorlástól tartó pedagógusok, kis túlzással, egy perc alatt el tudnának helyezkedni, s ez radikálisan csökkenti a hatalom megfélemlítési akcióinak súlyát. Sok olyan összetevője van a jelenlegi helyzetnek, amelyek egyenként is feszültséget okozhatnak, de így, együtt könnyen kirobbanthatnak egy tiltakozóhullámot.

Stratégiai partneri megállapodást kötött az Emmi és a Peda Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke és Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere stratégiai partneri megállapodást köt 2019. március 29-én
Fotó: Illyés Tibor

Legalábbis a közvélemény ezt gondolhatja. Ha azonban az ember pedagógusokkal beszélget, kiderül, hogy a kép árnyaltabb, noha kétségtelen, hogy a bérek miatt valóban egyre nagyobb az elégedetlenség. A pedagóguskar igényes szakmaisággal írta le a helyzetet. „A pedagógusok előmeneteli rendszerének bevezetése után a pedagógusok illetménye több lépcsőben emelkedett. Ugyanakkor a pedagógusilletmények az évtized elejéhez hasonlóan befagytak, aminek következtében a legkisebb pedagógusbért mostanra a garantált bérminimumhoz kell felzárkóztatni, amire korábban még nem volt példa. Ismét a pedagógusbérek rendezésére van szükség, mégpedig oly módon, hogy azok értéküket megőrizhessék, ne legyen szükség a jövőben újabb és újabb felzárkóztatásokra” – írják. A pedagóguskar nyilvánosság elé lépése azt jelzi, már nincs olyan szereplője az oktatási rendszernek, ahol ne éreznék, mekkora a baj.

A pedagóguskar az egyszeri korrekción túl (ez a pedagógusilletmény és a garantált bérminimum legalább 2013. szeptemberi arányának visszaállítását jelentené) szükségesnek tartana egy, a garantált bérminimumhoz igazított illetményalapot, a szakmai fejlődésre érzékeny bérezést, a fiatalok pályán tartása érdekében az első tíz évben dinamikusabban emelkedő illetményt, valamint a minőségi munkát díjazó, azaz differenciált bérezést. A pedagóguskar nem vitatja, hogy a tanárok többet keresnek, mint az új bérezési szisztéma 2013. szeptemberi bevezetése előtt, de arra is figyelmeztet, hogy nem sikerült elérni „a köznevelés 2010-ben kezdődött megújításakor kitűzött célt”, a pedagógusok társadalmi megbecsültségének helyreállítását. Nem lózungokkal operáltak, hanem számoltak: megnézték, hogyan alakult a kezdő pedagógusok bére a minimálbérhez és a garantált bérminimumhoz – ezt a középfokú szakképesítésűek vagy középiskolai végzettségűek kapják – képest.

„A garantált bérminimum 2006 óta létezik, ekkor a legkisebb pedagógusilletmény ennek 174,4 százaléka volt. Ez az arány azonnal csökkenni kezdett, a tendenciát csak az előmeneteli rendszer 2013-as bevezetése törte meg, ami után 2013 szeptemberétől – ötévi befagyasztást követően – négy év alatt csaknem 50 százalékkal emelkedett az illetmény” – írják, hozzátéve, hogy még ekkor sem érte el a 2006-os arányt. És ami a legfontosabb: „A legkisebb pedagógusilletmény egy évvel ezelőtt már csak 1,2 százalékkal haladta meg a garantált bérminimumot, jelenleg pedig a bértábla szerint kevesebb annál, amire még sohasem volt példa. Természetesen csak a bértábla szerint kevesebb, hiszen a pedagógus a garantált bérminimumnál kevesebbet nem kereshet, vagyis valójában azzal megegyezik, ami azonban nem emelés, hanem kompenzáció, amire eddig tehát sohasem volt szükség.”

Vagyis: egy érettségizett gyorséttermi dolgozó kezdő bére meghaladja a kezdő pedagógusét, aki öt évet tanult az egyetemen. A pedagóguskar ezt úgy fogalmazza meg: „Tudjuk, hogy ehhez az eredményhez jelentős mértékben a garantált bérminimum emelése járult hozzá, ami nyilvánvalóan pozitív folyamat, egyfajta társadalmi siker. A pedagógusilletmény ehhez képesti arányának romlása azonban azt mutatja, hogy ebből a társadalmi sikerből ők nem részesültek.” Tehát minél inkább pörög a gazdaság, minél nagyobb a konjunktúra, annál élesebben jelentkezik, hogy a pedagógusok mennyire nem részesülnek ebből a sikerből.

Ennek ellenére a pedagógusok zöme nincs annyira felpaprikázva a helyzet miatt, hogy belátható időn belül sztrájkba lépjen. Talán ezt az apatikus hangulatot érzi a PSZ is, amikor stratégiai együttműködési megállapodást ír alá a minisztériummal, és a tárgyalások fontosságáról beszél. Ha a tagság forrongana, nyilván nem alkalmazhatnának ilyen megoldásokat az érdekképviseleti vezetők.

De miért is van apátia a tanári szobákban?

– Alig vannak fiatalok. A pályakezdők harmada a bérezés és a munkaterhek miatt elhagyja a pályát – mondja egy általános iskolai pedagógus. – Szétszakadt a pedagógustársadalom, például vidékiekre és fővárosiakra, illetve szerencsésebb sorsú nagyvárosokban oktatókra. Békés megyében például egészen másképp hangzik a bruttó 340 ezer, mint a fővárosban. Sok helyen olyan településen dolgoznak a kollégáink, ahol ötven kilométeres körzetben nincs más állás. Arrafelé könnyen kiszúrja a hatalom azokat, akik ki merik fejezni a tiltakozásukat.

Fiatalokra nemigen lehet számítani a közeljövőben: egyfelől azért, mert elhagyják a pályát, másfelől azért, mert sokan már eleve nem lépnek be a tanárképzésbe. A kormány nem módosít azon a jogszabályon, amely 2020-tól előírja a nyelvvizsgát a felsőoktatásba lépéshez, márpedig ez a rendelkezés a tanárképzést hatványozottan sújtja, és tovább növeli majd a pedagógushiányt.

Forrásunk azt is elmondja, hogy szakszervezeti tagként sok iskolában megfordul, és azt tapasztalja, sokan sztrájkolnának, mert nagyon fölháborodottak.

– Csakhogy nem tanította meg őket senki arra, hogyan is kell sztrájkolni. A szakszervezetektől sem kaptak érdemi eligazítást erről – állítja önkritikusan. Szerinte az érdekérvényesítés sokkal könnyebb lenne, ha a szülőket is meg lehetne nyerni az ügynek. Csakhogy a pedagógus és a szülő között gyakran nincs igazán tartalmas kommunikáció. – Instanttá válunk a modern világban, mindenre azonnal kell válasz. Instant a pedagógus és a szülő közti kommunikáció is, amihez a Facebook, az e-mail ad platformot. „Mi a lecke?”, „Miért kapott fekete pontot a gyerek?”, „Miért nem megy Jancsikának az olvasás?” Ömlik a Facebook-csoportokban a kérdésözön a pedagógusokra, és ebbe is nagyon belefáradnak. A fogadóóra pedig, ahol valóban érdemben lehetne beszélgetni, már nem létező műfaj. A pedagógusnak nincs ereje a közös, oktatásügyet is érintő problémákról eszmét cserélni a szülőkkel.

Szerinte a szakszervezetek eddigi tevékenysége azt üzente a kollégáknak: nincs értelme részt venni az érdekképviseleti munkában. Mint mondja, a kollégák tájékoztatása szintén sok kívánnivalót hagy maga után, sokan például nem is tudják, mi az a vetítési alap, illetve miért is küzd a PSZ. Ha viszont az alapdolgokkal sincs képben a pedagógus, akkor minek lépjen sztrájkba? Úgy látja, a pedagógusok közül sokan „fotelforradalmárok”, a Facebooktól várják a megváltást.

Átadták a Zentai Gimnázium a magyar kormány támogatásával
Fotó: Rosta Tibor

– Meg kellene szólítanunk a szülőket, és rajtuk keresztül az egész társadalmat, hogy óriási a baj az oktatásban. Mindenki érzi a kollégák közül a létszámhiányt, lassan belegebedünk a helyettesítésekbe. Az én iskolámban is akadnak, akik olykor elsírják magukat, annyira ki vannak készülve.

Ugyanerről a fáradtságról számol be egy másik pedagógus is, aki arra figyelt fel, hogy az elmúlt években sokkal több kollégája lesz beteg, vonul táppénzre a megromlott egészségi állapota miatt, mint korábban bármikor. Az elégedetlenség jellemzőjeként ő is a vidék-nagyváros különbséget említi.

– Ahol van lehetőség más szakmába elmenni, ott bátrabban szólalnak meg a pedagógusok a tantestületekben. Azért azt nem tudom, mikor lesz a kollégáknak annyira elegük, hogy lépjenek is. Önmagában a bérezés még nem okozna sztrájkhangulatot, de most sok minden van együtt, a tankönyvmizéria, a túlórák, a hatalmas munkateher. A kockás inges tiltakozások is akkor robbantak ki, amikor egyszerre feszítette a pedagógusok hétköznapjait több probléma, így a tankerületek pénztelensége, a portfólió feltöltögetése, a tanfelügyeleti rendszer életbelépése. Megjósolhatatlan, hogy a mostani apátia mikor vált át masszív tiltakozássá.

Szüdi János oktatási szakértő, jogász azt mondja, a sztrájktól való félelem ott van a pedagógusokban.

– Csakhogy lennének más eszközök is a sztrájkon kívül – mondja. – Meg lehetne hirdetni például, hogy egy pénteki napon, három órakor, vagyis a tanítási idő vége után országosan minden köznevelésben dolgozó vonuljon az illetékes önkormányzat elé. Hirdessenek egy félórás sétát, találjanak jelszavakat hozzá. Nincs anyagi vonzata, mégis erős üzenete lenne, ha ezt sokan megtennék.