Kétmilliárd forintos szerződést kötött a Főtáv vezérigazgatója egy nappal az önkormányzati választás előtt

2019. december 11., 11:49

Szerző:

Közvetlenül az önkormányzati választás előtti napon, október 12-én írták alá azt a szerződést, amely szerint a Fénysziget Kft. és a He-Ba Kft. 2,06 milliárd forintért végezhet létesítményüzemeltetési, karbantartási, vagyonvédelmi, valamint takarításra és pénz- és értékszállítási feladatokat a Főtáv Zrt. és leányvállalatai összesen 39 telephelyén. A pályázati eredményt november vége felé hirdették ki, megkötése pedig szerepet játszhatott abban, hogy Karácsony Gergely menesztette a Főtáv Zrt. vezérigazgatóját, Mitnyan Györgyöt – derül ki a Portfólió cikkéből.

Mitynan nevéhez kötődik egy másik botrány is a Főtávnál, amelyet 2015-ös kinevezés óta vezetett. Erről 2016-ban írt először a Bors. A cég gépkocsi-flottájának 2016-os leselejtezése során az első körben értékesített 51 haszongépjármű darabját 40 és 700 ezer forint közötti áron felvásárló Rácz Kelet-Pest Kft. kaszált gyanúsan nagyot.

Az egyik 40 ezer forintért megvett 13 éves Ford Transitot kicsivel később már 1,49 millióért hirdette a kereskedő.

Az önkormányzat által elrendelt belső vizsgálat több szabálytalanságot és furcsaságot tárt fel. Az ellenőri jelentés végső konklúziója szerint a cég pénzügyi mérlegének hihetősége is megkérdőjelezhető.

Mitnyan György 1998-ban két cikluson át a Fidesz jelöltjeként Budapest XII. kerületének a polgármestere volt. Az ő nevéhez fűződik az a hírhedt 2005-ös előterjesztés, amelyben öltözködési szabályokat írt volna elő a Fővárosi Közgyűlésben. Eszerint a szoknyának például olyan hosszúnak kellett volna lenni, hogy a térd felett legfeljebb 2-3 centi villanjon ki,

„de ezt is szigorúan abban az esetben, ha olyan szerencsések vagyunk, hogy teljesen tökéletes lábakkal rendelkezünk" - fogalmazott akkor az előterjesztés, amit végül elvetettek.

Mitnyan György volt az is, aki engedély nélkül felállíttatott egy turulszobrot a XII. kerületben. Ezt a későbbi polgármester, Pokorni Zoltán javaslatára később átnevezték, így az a második világháború XII. kerületi áldozatainak emlékműve lett. A felírt nevek között szerepelt Pokorni Zoltán nagyapjáé, Pokorni Józsefé, akiről nemrég derült ki, hogy nyilas háborús bűnös volt. Pokorni Zoltán kezdeményezte is a tömeggyilkosságokban részt vevő nagyapja nevének az eltávolítását az emlékműről.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.