Fordult a kocka, most már Orbán Viktort lebegteti az Európai Néppárt
„Mindenki időt nyert.” Így foglalta össze a helyzetet Orbán Viktor a Fidesz néppárti tagságának felfüggesztése után. Valóban, az Európai Néppárt (EPP) bő két hónapot kapott, hogy egységének fenntartásához megtalálja az egyensúlyi pontot. Manfred Weber néppárti frakcióvezető és csúcsjelölt a következő hónapokban a pártügyek helyett a választási kampánnyal törődhet. A magyar kormánypárt ez idő alatt felmérheti, hova távozhatna az EPP-ből.
Orbán gördülékenyen folytatja a baloldaliak és liberálisok elleni hadjáratot az európai kereszténydemokrata-konzervatív pártcsaládon belül is. Térképén ezúttal a Benelux és skandináv jobbközép pártok a liberális-kommunista hadosztályok, a Fidesz pedig az eredeti néppárti értékek őrzője. A kormányfő olyannyira átéli a szerepet, hogy az állami rádiónak nyilatkozva úgy emlékezett, „Helmut Kohl idején mi szabtuk meg” az európai politika irányvonalát, holott a Fidesz két évvel azt követően lépett be az EPP-be, hogy Kohl távozott Németország és a Kereszténydemokrata Unió éléről. A magyar miniszterelnök a Néppárton belüli ellenlábasait már nem „hasznos idiótáknak”, csak „kifutó modellnek” nevezte. Hanyatlásuk szerinte csupán idő kérdése. A jövőt „az erőviszonyok határozzák meg”, fűzte hozzá. Csakhogy ez attól függ, honnan nézzük.
Az általános várakozás szerint az EPP a legnagyobb pártcsalád marad, de kevesebb képviselője lesz, mint eddig. A második legnagyobb csoportnak, a szocialistáknak, szintén mínuszokat kell majd elkönyvelniük. Valószínűleg a két legnagyobb tömörülés együtt sem lesz többségben, tehát az EP-t működtető koalíciójukat ki kell nyitniuk más pártok felé. A kisebbé váló néppárti frakción belül viszont a Fidesznek legalább ugyanannyi képviselője lehet, mint eddig, tehát a frakción belüli súlya növekedhet. Orbán vélhetően azzal számol, hogy a fideszesek nélkül az EPP első helye és erős tárgyalási pozíciója veszélybe kerül. Ha így alakul, a néppárti kollégák kritikai érzékének tompulására számíthat, és esetleg meggyőzheti őket arról, hogy a populista-nacionalista pártokkal szövetkezzenek.
Orbán Viktor és Manfred Weber az EPP csúcsjelöltjének március 12-i budapesti látogatásánVan azonban az erőviszonyok megközelítésének egy másik iránya is.
Kezdjük onnan, hogy Manfred Weber szintén egy hétvégi interjúban azt mondta, „a holnap többsége középen van”. Nem csupán kizárta az együttműködést az olasz Ligával és Jaroslaw Kaczynski kormánypártjával, de Marine Le Pen francia nacionalistáit és az Angela Merkelt levadászni vágyó német AfD-t lényegében lehülyézte. Az európai kampány szempontjából fontos, hogy Weber a szocialisták csúcsjelöltjének, Frans Timmermansnak a fejére olvasta a román és a máltai baloldali pártok kínos és sötét ügyeit.
Ebből képet alkothatunk arról, mi lehet Weber célja. Az EPP egységét és saját bizottsági elnöki esélyét úgy próbálja megőrizni, hogy megtartja az EPP középpárti balanszát. A szélsőjobbot nem tartja kiszámítható partnernek, ezért a szocialisták, a liberálisok, esetleg a zöldek felé kell nyitva hagynia a szövetségkötés lehetőségét. Közben el is akarja fordítani a Néppárttól a bírálatokat, arra célozva, hogy a balközép pártcsaládban is vannak a jogállamiság határait feszegető erők. Ebben a képletben a Fidesz felfüggesztésének funkciója az, hogy Weber megmutassa, ő legalább tesz valamit a problémás esetekkel kapcsolatban. Az EPP demokrácia iránti érzékenységének kifejezését szolgálta korábban az is, hogy az EPP többsége és személyesen Weber ősszel megszavazta a Sargentini-jelentést.
Ha azonban a néppártiak a szavazatukkal hitelt adtak a Sargentini-jelentésnek, akkor mégis mit fog vizsgálni az EPP által kiküldött „bölcsek tanácsa”? Különben is, az elmúlt években már az összes szóba jöhető európai intézmény véleményt mondott a magyar demokrácia egészéről vagy egyes problematikus részkérdéseiről. Az úgynevezett bölcsek bizonyosan nem jutnak ezek után váratlan felfedezésekre. Szerepük az lesz, hogy a Néppárt politikai álláspontjának megfogalmazásában közreműködjenek. S habár a politikában bármi megtörténhet, pláne nálunk, azt mégis nehéz elképzelni, hogy a Sargentini-jelentés elfogadása és a Fidesz felfüggesztése után az EPP egyszer csak mindent rendben találjon a magyar demokráciát illetően. A politikáján változtatni jottányit sem akaró Orbán számára nem látszik a belépési pont a néppárti visszatéréshez.
Már csak azért sem, mert a felfüggesztésről határozó néppárti gyűlés másnapján az Európai Parlament állampolgári jogi, bel- és igazságügyi bizottsága (LIBE) ülésén arról volt szó, hogy a Sargentini-jelentés elfogadása óta a helyzet tovább romlott Magyarországon. Frans Timmermans nemcsak a CEU ügyét említette, hanem a kormánypárti médiaholding megalakulását, a közigazgatási bíróságok felállítását és a romák szegregációját is felsorolta a súlyos problémák között. Kétszer is szóba hozta, hogy a magyar hatóságok csakis az európai bírósági közbeavatkozás hatására adtak enni egyes menekülteknek a tranzitzónában. Felháborodását fejezte ki, emberek éheztetése közepette hogyan beszélhet (valójában inkább azt mondta: hogy a fenébe’ beszélhet?!) a Fidesz a keresztény értékekről.
Mivel a néppárti csúcsjelölt kinyilvánította, hogy a középerőkkel akar egyezséget kötni, ezért a szocialista csúcsjelölt, valamint Macron elnök és a zöldek EPP-hez intézett kritikái akkor sem közömbösek, ha leszámítjuk a kampányüzemmód felfokozottságát. Ha az EPP , a szocialisták, a liberálisok, esetleg a zöldek irányítják az új EP munkáját, akkor „darabra” sem kellenek a Fidesz mandátumai a többséghez. Emellett politikailag sem férne bele az együttműködésükbe a magyar kormánypárt jelenléte, hiszen épp Orbán és társai feltartóztatása az egyik közös céljuk.
Innen nézve tehát másképp fest az a miniszterelnöki várakozás, hogy az erőviszonyok döntik el, mi lesz a folytatás.
Novák Katalin Fidesz-alelnök a Magyar Hírlapnak azt mondta a Fidesz és a Néppárt viszonyáról: „Szétköltöztünk, de még nem váltunk el.” Ismerve a fideszes nyilatkozatok központi jóváhagyásának mechanizmusát, a „még nem váltunk el” formula feltehetően nem véletlenül került az interjúszövegbe.
Bár a felfüggesztés ellenére a fideszes képviselők a néppárti frakcióban maradhatnak, a pártnak jelenleg nincs részvételi, szavazati és javaslattételi joga az EPP testületeiben. A kormánymédia nyilván úgy látja, „Orbán mattot adott” a bírálóinak, erre tartják. De a felfüggesztés, amit még néhány héttel ezelőtt sem tartott komoly veszélynek Orbán, valódi kudarc a számára. A hazai választási kampányban persze kijöhet belőle jól, hiszen a Brüsszel ránk támad formula bejáratott termék a magyar piacon. A hívek a miniszterelnök zsenialitásának újabb jeleként értékelhetik, hogy a március 20-i határozat szerint az EPP és a Fidesz egyetért abban, hogy a Fidesz felfüggeszti tagsági jogainak gyakorlását. Csak hát az „önkéntes” felfüggesztésre nem került volna sor, ha a Fidesz nem sodródik a kizárás szélére. A tagságról szóló szavazás pedig szóba sem jött volna, ha a Fidesz hitelessége nem kopik el a Néppártban is az elmúlt évek során, és ha Orbán nem megy túl messzire a Junckert támadó plakátkampánnyal a legutóbbi hetekben. Az azonnali kizáráshoz képest a felfüggesztés valóban enyhébb megoldás, mivel a néppárti vezetés nem akart a populista-nacionalista pártok kampánynak gyúanyagot és vezéralakot szolgáltatni.
Orbán az európai pártcsaládok helyzetének átalakulásán kívül másfajta erőviszonyok változásában is reménykedik. A hétvégén egy budapesti migrációs konferencián azt mondta: „Magyarország számára kulcskérdés (…) hogy jöjjön már végre egy nagy ország, a franciák vagy a spanyolok vagy az olaszok vagy a németek (…) aki (sic!) végre Nyugat-Európából ugyanazt mondja, amit mi. Ellenkező esetben hiába tartunk ki mi, közép-európaiak, Európában vereséget fogunk szenvedni.” A miniszterelnök tehát azt várja, hogy az egész uniós politikai térkép átalakuljon. Rendszerint egyébként ezt várja. Akkor tényleg nem lenne többé érdekes, ki melyik pártcsaládban foglal helyet.
Csakhogy minderre a magyar miniszterelnöknek minimális a befolyása. A lázadás éveivel kapcsolatos jóslatai meg hol beválnak, hol nem. A néppárti tagság feletti kontroll elvesztése viszont biztosan nem szerepelt a tervei között, különösen abban az időszakban nem, amikor iszonyatos lassúsággal beúszik az európai döntéshozók látókörébe a jogállamiság kérdése. Orbán lehet a bevándorlásellenesség örökös Európa-bajnoka, de közben ellenfelei egy másik témát építenek fel vele szemben. Így megy bele az unió az új költségvetés megtárgyalásába, és egyáltalán nem biztos, hogy Orbán számára a most megnyert idő végül kifizetődik.
